Connect with us

Hír

Bennett jó kapcsolatot akar Rodgersszel

Martellus Bennett az FA piac egyik nagy szenzációja volt, amikor eligazolt a Green Bay Packershöz, hiszen a Sajtfejűek nem sűrűn néznek szét a piacon, Bennett pedig a posztja legjobbjai közé tartozott az idei merítésből. Hiába szerezte meg az áhított gyűrűt, egy újabb contender csapathoz igazolt, és ha már ott van, akkor sikeres is akar lenni velük.

 

 

Ennek első lépéseként szeretne egy jó kapcsolatot kiépíteni a csapat irányítójával, Aaron Rodgersszel. Rodgersről többször hallottuk már, hogy nem egyszerű eset, több volt csapattársa is kritizálta a személyiségét, ami már a draftolása évében is karakterproblémát okozott számára. A Packers korábbi tight endje, Jermichael Finley szerint nehéz baráti kapcsolatot kiépíteni, hiszen elég zárkózott típus, ezért Bennett próbál ez ellen tenni, hogy Finley-hez hasonló eredményeket érjen el a Packers tight endjeként.

 

„Szerencsés helyzetben vagyok, mintha Jennifer Lopezt cseréltem volna le Halle Barryre.”, utalva arra, hogy amíg tavaly Tom Brady dobálta neki a disznóbőrt, most Aaron Rodgers fogja megtenni ugyanezt, majd így folytatta. „Elég régóta ismerem, és ugye egymás ellen is játszottunk már, alig várom, hogy vele dolgozhassak. Elég gyakran szoktunk beszélgetni, szeretnék jó kapcsolatot ápolni vele, ha már egyszer az ő játékától függ az enyém is. Igyekszem megérteni ahogy játszik, és ez alapján szeretném alakítani a játékomat én is, hogy minden szituációban az ő hasznára váljak.”

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!