Connect with us

Hír

Donald ugyanazt fogja csinálni az új védelemben, mint eddig

 

Aaron Donald a liga egyik, ha nem a legjobb belső védőfalembere, egy igazi hagyományos 4-3-as defensive tackle, akinek a passzsiettetés az elsődleges feladata. A Ramshez viszont új védőkoordinátor érkezett Wade Phillips személyében, aki alapvetően 3-4-es rendszert használ, tehát első ránézésre testidegen sémát Donald számára. Viszont ha alaposabban megnézzük Phillips rendszerét, rájöhetünk, hogy igazából ugyanazt fogja kérni Donaldtól, mint tette azt elődje: a pusztítást.

 

 

“Továbbra is 3-technique játékos leszek, betörök a lyukakba, a backfieldre játszom magam. Volt lehetőségem a holtszezonban bejönni ide és leülni vele beszélgetni. Tetszik a stratégiája és hogy hogyan fog minket használni és hogy olyan helyzetbe fog hozni minket, hogy sikeresek legyünk.”

 

Donald mellett például Alec Ogletree vagy Robert Quinn felállása és feladatai is kissé kérdőjelesek még, de Wade Phillips híres arról, hogy fejleszt a védelmen, amit átvesz, a Ramsnek pedig eddig is ez volt az erőssége, tehát valószínűleg még pusztítóbb lesz az egység. Már csak a támadókkal kell kezdeni valamit, akikkel pedig a főedző Sean McVay fog foglalkozni.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!