Connect with us

Hír

Egymást oltja Kiko Alonso és LeSean McCoy

LeSean McCoy és Kiko Alonso múltja többször is összefonódott már az évek során. Elég csak azt említeni, hogy annak idején Chip Kelly Kiko Alonsót kérte LeSean McCoy mellé a Billstől. Ami elég nagy blamázs volt a futónak, hisz a liga egyik legjobbjaként csak egy sérülésből lábadozó, harmadéves LB-t adtak érte. Azóta Alonso a Dolphinsban játszik, tehát évi kétszer találkoznak a pályán, a linebacker pedig úgy gondolta, hogy oda szúr egy kicsit és ezt a képet tolta ki az Instára:

 

 

Mondjuk ebben olyan sok durva sértés nincsen, a futó ennek ellenére felkapta rá a vizet. Először azt írta, hogy “Öcsém, apád örülne neki, ha olyan jó lennél, mint én… a szerződésed pedig szemét az én 2011-es pénzemhez képest”, majd követelte, hogy vegye le őt az oldaláról, illetve hozzá tette, hogy egész nap szívatná a pályán. Egy picit elgurult a gyógyszer.

 

Egyébként érdemes megjegyezni, hogy Alonso négy évre 28,9 millió dollárt kap, ami évente 7,2 milliónak felel meg. Ez cirka 800 ezerrel kevesebb, mint amennyit McCoy keres most a Billsben, illetve 1,8 millióval kevesebb a futó 2012-es (nem 2011-es) fizetésénél. Ez nem valami sok, annyira legalábbis biztosan, hogy szemétnek nevezzék. Főleg, hogy Floridában elég alacsonyak az adók, tehát a különbségek még kisebbek lennének.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!