Connect with us

Szabadügynök

Ellenséges hajó közeledik a Rájátszás-tengerére – FA-értékelő

 

Már tavaly is nagyon közel járt a Tampa Bay Buccaneers ahhoz, hogy hosszú évek után újra rájátszás résztvevő legyen, az utolsó pár meccsen azonban elúsztak a remények. A tavasz folyamán remekül sikerült erősíteniük, és még hátra van a draft is, bár remélhetőleg idén hanyagolják a második körös kicker húzást. Nem csak az NFC South, hanem a teljes konferencia reszkethet a Bucstól!

 

 

Úgy alakult, hogy a csapat FA-kitekintőjét is én írtam meg, így van viszonyítási alapom. Sok pénz volt befoltozni a lyukakat, és éltek is ezzel a lehetőségükkel. De először nézzük a távozókat, mert ahogy az várható volt, nem sok komoly veszteség érte őket.

 

Szerződés részletei: overthecap.com

 

Talán a legfájóbb név, akit reális esély volt megtartani, az Bradley McDougald, aki bagóért igazolt át Seattle-be. A korábbi UDFA safety nem volt rossz Mike Smith védelmében, de Jason Licht general manager nem adott neki új szerződést. Mike Glennon lehet egy újabb fájó pont, aki kiváló backup irányító, ennek megfelelően egy 8 millió dolláros éves átlagú szerződéssel meg is kínálták, de érthető, ha a nagyobb pénz és a kezdés lehetősége végül nagyobb vonzerőt generált számára. A többi távozóért nem kár, néhányuk rutinja (Vincent Jackson, Daryl Smith) hiányozhat, néhányuk pedig kiváló mélységet szolgált a rotációra (Akeem Spence, Russell Shepard), Verner pedig annyira borzalmas volt, hogy kivágták.

 

 

Szerződés részletei: overthecap.com

 

McDougald kivételével viszont megtartották azokat, akiket meg kellett. Gholston hiába tűnik szürkének, az egyik legfontosabb láncszeme a védelemnek, fiatal is, várható volt, hogy hosszabbítanak vele. Úgy gondolom, hogy a mai árakhoz képest arányos az átlagfizetése a teljesítményéhez, ráadásul egy orrnehéz szerződést kötöttek, vagyis a jelentős cap space-t idén viszi el, amíg bőven, innentől már csak olcsóbb lesz. A védelemnél maradva, számomra meglepő, hogy Chris Contét választották McDougald helyett. Várható volt, hogy az egyiküket mindenképp megtartják, hiszen a két kezdő safetyről bezsélünk esetükben, végül a tapasztaltabb játékos mellett döntöttek. Mondjuk nem vágja földhöz a Bucs salary capjét ez a 2,5 millió dolláros átlag, és lehet már csak rotációs játékos lesz jövőre.

 

Josh Robinson egy nagyon jó special teamer játékos, talán ennek tükrében elég magas fizetést kapott, de a csapatban nyújtott teljesítménye miatt talán nem túlzás. Jaquizz Rodgers remekül pótolta Doug Martint (akit még nem vágtak ki), és jelenleg ő az első számú futó a backfielden az első héten. Szinte aprópénzért sikerült megtartani, mikor manapság a fullbackek több pénzt kapnak. Joe Hawley újraigazolását sokáig húzták, de végül nagyon okosan meglépték. Hawley nem elit a posztján, de már egyrészt összeszokott Winstonnal, másrészt tavaly jól játszott, és nem lett volna szerencsés megbontani ezt az összhangot.

 

Szerződés részletei: overthecap.com

 

A Bucs szabadügynök tevékenységének esszenciája az új játékosok közt rejlik, mert konkrétan zseniális húzásokat léptek meg. D-Jax szerződtetésére azért lehetett számítani, nem véletlenül írtam bele őt a kitekintőbe. Van benne kockázat, hiszen a floridai levegő könnyen elveheti a kedvét az edzésektől a sok bulizás miatt, de ne legyünk ennyire borúlátók. Winstonnak kellett Evans túloldalára egy elkapó, aki remek mélységi célpontot szolgálhat neki, nos, a piac talán legjobbját sikerült elhozni.

 

Ami azonban ennél is zseniálisabb, az Chris Baker szerződtetése. McCoy mellé kellett egy pöpec DT, hogy igazán jó védőfalról beszéljünk, és uram isten, milyen piszok olcsón szereztek egy, a posztján kimagasló játékost! Baker a futásokat remekül öli, ahogy az irányítóra is képest nyomást helyezni, vele és McCoy-jal egyik támadófal sem néz majd szembe fülig érő vigyorral. Szintén a védelembe érkezett egy erősítés J.J. Wilcox személyében, aki remekül teljesített a Cowboysban 2016-ban – pályafutása során először. Emiatt kicsit óvatosan kezelném a leigazolását, de őt is olyan alacsony összegért szerződtették, hogy ennyit megéri bevállalni érte.

 

Hogy Roberto Aguayo se unatkozzon, a veterán Nick Folkot is Floridába hozták, hogy kicsit unszolja a tavaly 2. körben kiválasztott kickert egy jobb teljesítményre, mert az bizony még várat magára a fiatal kickerzsenitől.

 

Összegzés

 

Úgy gondolom, hogy ahova kellett, oda erősítettek más csapatok szabadügynökeiből, mindezt olyan jól összerakott szerződésekkel, hogy az esetleges bust faktorból is jól jöhetnek ki belőle. Egy top RB-t én azért hiányoltam, de Adrian Petersont nem tervezik leszerződtetni. Vannak még kisebb-nagyobb hiányosságok például a CB vagy TE poszton, de azokat a drafton simán orvosolhatják, főleg hogy mindkét szekcióban remek játékosok lesznek az idei játékosbörzén.

 

Nálam a Bucs FA-munkálkodása kimeríti a tökéletesség fogalmát, abszolút A+.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!