Connect with us

Hír

Hill: Ha futót draftolunk, úgyis csak a cserém lesz

 

A Bengals csapata többek között az 1/9-es picket birtokolja a 2017-es NFL Drafton és úgy tűnik, szeretnének futót szerezni maguknak. Legalábbis erre utal, hogy a legtöbb top running backet behívták vizitre, volt már látogatóban Leonard Fournette, Dalvin Cook vagy Joe Mixon is, pedig a keretben van Gio Bernard és Jeremy Hill is, habár utóbbinak jövőre lejár a szerződése.

 

 

Az NFL Networkön Hillt kérdezték arról, hogy zavarja-e ez a helyzet.

 

“Egyáltalán nem. Erről szól az NFL. Nem hiszem, hogy amikor draftoltak, beleírták volna a szerződésembe, hogy nem draftolnak több futót, szóval megértem, hogy erről szól az üzlet.” – mondta Hill. “Ha szeretnének magasan futót draftolni, csak hajrá. Valószínűleg úgyis csak a cserém lesz.”

 

 

 

Nem lesz könnyű dolga egyébként Hillnek a 2017-es szezonban, hiszen elvesztette támadófalának egy részét, nevezetesen Andrew Whitworth-öt és Kevin Zeitlert, akik a csapat legjobbjai voltak eddig. Hill ráadásul azt is elmondta, hogy fogalma sincs ki lesz a kezdő ötös a falban és hogy talán senki sem tudja még, de bízik a front office-ban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!