Connect with us

Hír

John Fox megint nem tudta, hogy irányítót kap

John Foxnak, a Bears mesterének fogalma sem volt arról, hogy a Bears ráhajt Mitch Trubiskyra az első kör legelején, állítja az ESPN-es Chris Mortensen. Tehát nem csak a szurkolók, hanem konkrétan az egész Bears központ csodát látott. Fox-szal ráadásul ez már nem először történt meg.

 

 

Amikor Fox a Carolina Panthers mestere volt, a csapat GM-e egy második körös picket áldozott Jimmy Clausenre. Fox nemrég mesélt róla, hogy soha még csak egy videót sem látott az irányítóról, mert egyáltalán nem volt a célkeresztjében, így nyilván megdöbbent, amikor értesült a hírről. Persze azt is hozzátette, hogy örült neki meg minden, de mégis csak egy 2-14 lett a szezonból (ami után érkezett Cam Newton).

 

Az évek óta remekül működő csapatok, mint a Seahawks vagy a Packers, természeten a Patriots, vagy mondhatnám a Chiefst, azért tartanak ott ahol, mert a Reidek és Belichickek kisebb vagy sokkal nagyobb mértékben (BB ugye GM is), de részt vesznek a játékosok kiválasztásában/leigazolásában. Lehet mondani persze, hogy az edző dolga az, hogy játszassa azt a csapatot, amit a GM elé rak, de ez nettó baromság. Olyan, mintha valaki paradicsomlevest akarna főzni, erre kap hozzá egy csomag retket. Persze kisülhet belőle valami jó, de ez  aligha a legoptimálisabb kivitelezés.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!