Connect with us

Hír

Thomas érkezése nagyon bekavarhat a 49ers korábbi első körösének

Arik Armstead tavaly IR-en fejezte be a szezont egy vállsérülés miatt, amit meg is kellett műteni. Így a minicampen sem tudott teljes erőbedobással edzeni, pedig neki nagyon fontos lenne, hogy helyet találjanak neki a védőfalban.

 

 

Armstead volt az első védőfalember, akit a 49ers az utóbbi három évben az első körben húzott ki. Viszont a csapat idén 3-4-ről 4-3-ra vált, így van egy 3-4-es első körös endjük Armstead (2015) és DeForest Buckner (2016) személyében, illetve hajnalban kihúzták Solomon Thomast 4-3-as defensive endnek. Az előzetes elképzelések szerint a csapat ezzel együtt elég nehezen tudja majd megoldani, hogy mind a három első körös védőfalemberük a pályán legyen (kicsi olyan, mint a Jets helyzete).

 

A PFF szerint nickel felállásoknál Thomas és Buckner belső rushert játszana, míg a széleken Aaron Lynch és Ahmad Brooks rohamozna, alapfelállásnál pedig Thomas és Buckner lenne a két end, míg Armstead az egyik DT. Ezzel szemben a minimcampen Armsteadet baloldali (az irányító jobb oldalán) pass rusherként próbálgatták, tehát nagyon nem fixek a pozíciók.

 

Annyi azonban biztos, hogy Armstead van jelenleg a legkedvezőtlenebb helyzetben, hisz a két szezon alatt felmutatott 24 meccse, 34 tackle-je és 4,5 sackje nem valami combos, miközben Buckner újoncként 73 tackle-t és 6 sacket szerzettt, Thomast pedig nyilván rendszerfit kezdőnek hozták.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!