Connect with us

Hír

Pacman Jones kiakadt egy riporterre

Még csak tegnap kezdődött el az élet a Bengalsnál, Adam Jonesnak máris sikerült a címlapra kerülnie – ezúttal azonban nem ő volt a vétkes. Az edzés végén készíthettek vele a riporterek egy interjút, amire Jonesnak csak egy kérése volt: ne kérdezzék a januári rendőrségi ügyéről. Az egyik riporter nem vette a lapot…

 

 

 

Jonesnak januárban kedve támadt szembemenni kicsit a törvénnyel, és előbb megpróbálta kinyomni egy hotel előtt az egyik biztonsági őr szemét, majd az egyik kiérkező rendőrbe is belerúgott, később pedig az egyik ápolónőt köpte le a fogdában ahová vitték. Később megbánta tetteit, és arra kérte az újságírókat, hogy ha lehet, ne kérdezzék erről az esetről. Az egyik fickó azonban úgy gondolta, ő kitér erre a részre, amivel sikerült is felpiszkálnia Jones agyát.

 

„Nem megmondtam, hogy ne kérdezzenek erről?! Takarodjál innen! Fordulj meg és viszlát, ne is lássalak! Kérem a következő kérdést. Biztosítom, hogy ennek az alaknak ez volt az utolsó interjúja erre az évre.” – reagált a kérdésre. Később, amikor már nem forogtak a kamerák még tovább ordibált a riporterrel, nem éppen szépirodalmi szavakat használva. Az incidens végén a játékosoknak és Marwin Lewisnak is közbe kellett avatkoznia, hogy a 33 éves játékost lenyugtassák.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!