Connect with us

Hír

Szurkolókat győzelemmel lehet toborozni

 

Fight for L.A.! Ezzel a szlogennel készül a Los Angeles-i visszatérésre a Chargers, egy évvel azután, hogy a Rams már megtette ezt a lépést. A szurkolók aggódnak is amiatt, hogy így vajon hány szurkoló fog kilátogatni a meccseikre, ha ők csak a “második” csapat az Angyalok városában, de Rivers erre az egyetlen helyes választ adta meg.

 

 

„Hogy hogyan szerzünk magunknak új szurkolókat? Ez pofonegyszerű, kimegyünk a pályára, és megnyerjük a meccseinket, ahogy mindig is hozzáálltunk az adott idényhez. Hogy ez most más városban van, nem számít, a célunk ugyanaz. Ha látják, hogy minden egyes play-ben teljes odaadással állunk ki, ráadásul ez győzelmet ér, akkor azzal hamar népszerűek lehetünk a szurkolók szemében.” – mondta Rivers az ESPN-nek.

 

A tehetség mindenképp benne van a Chargers rosterében ahhoz, hogy többre legyenek hivatottak, de Mike McCoy irányítása alatt, aki hiába vezette egyszer a rájátszásba fiait, összességében csalódást okozott. Ráadásul ha csak egy szóval kellene jellemezni a Chargerst, nagy százalékban a “kórház” nyerhetne egy ilyen felmérést, elképesztő sok sérült játékossal fejezték be aktuális szezonjaikat. Új városban új kapitánnyal talán más szelek fújnak majd arrafelé, amik jó irányba terelhetik a csapatot.

 

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!