Connect with us

Hír

Trevone Boykint újra letartóztatták

Onnan tudod, hogy NFL offseason van, hogy minden hétre jut 1-1 letartóztatás, a heti adag most is megvan. A tettes pedig Trevone Boykin, 11 nap alatt már másodjára, ami elég szép teljesítmény.

 

 

A történet még 2015-ben kezdődött, az akkor még a TCU kezdőirányítójaként ismert Boykin itt kezdett el ellenséges kapcsolatot ápolni a törvénnyel. Szilveszter napján valószínűleg keményre itta vagy szívta magát, ami miatt egy kisebb csetepatét sikerült kierőszakolnia egy szórakozóhelyen, amire a rendőrség is kisietett a helyszínre. Boykin még az egyik rendőrrel is összetűzésbe keveredett, ami miatt próbaidőt is kapott.

 

Nos, úgy tűnik nem nagyon térült meg hősünk lelkiismerete, március 27-én ugyanis utasa volt annak az autónak, ami egy korlátnak hajtott, és 8 embert is megsebesített. Csakhogy Boykin épp a marihuána hatása alatt volt, és nem kevés cucc volt még a birtokában, így a próbaidőnek lőttek. 11 nappal később sikerült eljutnia a mai eseményekhez, amikor is újból letartóztatták, források szerint ugyanebben az esetben találtak valamit. Mivel próbaidős volt, ezért az 1 éves börtönbüntetés sem kizárt az esetében. A tárgyalás május 3-án lesz, a Seahawks közleményben tudatta, hogy mindenben támogatják a játékosukat.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!