Connect with us

Hír

Brees: Nem beszélnék a feleségemnek az agyrázkódásomról

Úgy tűnik egyre nagyobb kezd lenni az a lufi, amit Gisele Bündchen nyilatkozata kezdett el fújni, miszerint Tom Bradynek tavaly többször is agyrázkódása volt, és aggódik férje egészségéért. Azóta akadtak a brazil szupermodellnek támogatói is, például a Concussion című filmből ismert Dr. Omalu, de nagyon sok szurkolótól megkapta a magáét a fecsegésért. Most már a játékosok is elkezdtek foglalkozni az üggyel, legutóbb Drew Brees nyilatkozta, hogy ő erről nem beszélne a feleségének.

 

 

„Nem mondanám el neki, mert csak aggódna és félne minden egyes alkalommal, amikor pályára lépek. Nem akarom, hogy rettegésben éljen addig, amíg játszom.” – mondta az esetről Brees. Továbbá mesélt arról, hogy még Chargers játékosként megpróbált agyrázkódás ellenére pályára lépni, akkor még nem kezelték ilyen szigorúan ezeket az eseteket. Ebből a szempontból pedig megérti Bradyt, és minden olyan játékost, aki ennek ellenére kockáztatja egészségét, és játszik.

 

„Éreztem, hogy valami nincs rendben. Rettentő módon fájt a fejem, teljesen össze voltam zavarodva. De eszembe nem jutott, hogy emiatt kihagyjak egy meccset. Ezért játszottam, játszottam amíg bírtam, míg egyszer az edzőnk oda nem jött hozzám, és azt mondta. “Fiam, ha továbbra is azt kell néznem, hogy így játszol, akkor lehet ez volt életed utolsó meccse.”. Teljesen igaza volt, de a játékos helyzete is érthető. Ha benne vagy valami közepén, ráadásul rájátszásért, vagy Super Bowlért küzdhetsz, akkor te sem szívesen hagyod ott a csapatot a nagy lehetőség kapujában. Az Agyrázkódás Protokoll ebből a szempontból jó, mert ott független neurológusok állapítják meg, hogy játékra alkalmas vagy-e vagy nem, és a játékosok érdeke is, hogy ne kockáztassanak mindent egy szezonért, de ezt játékos fejjel borzasztóan nehéz elfogadni.”

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!