Connect with us

Hír

Doug Martin: A rehab erősebbé tett

A Buccaneers futója, Doug Martin a tavalyi szezon végén 4 meccses eltiltást kapott a ligától tiltott szerek használata miatt, ő pedig ott is hagyta a csapatot és elment rehabra. Martin személyes fejlődésként élte meg ezt az élményt és úgy érzi, jobb emberré vált.

 

 

“Nyilván nehéz volt távol lenni a barátaimtól és a családomtól. Viszont erőt merítettem azokból az emberekből, akik körülvettek ez idő alatt. Mindenképp megérte. Egy negatív dolgot pozitívvá tudtam alakítani és egyértelműen erősebb ember lettem.”

 

Sokáig úgy tűnt, a Buccaneers nem tart majd igényt a szolgálataira, hiszen 3 meccses eltiltással kezdi a szezont és ez az eltiltás a szerződése maradék garantált részét is semmissé tette – tehát nagyon kevés halott pénz benyelése mellett kivághatnák -, azonban legutóbb nagyon pozitív szavakkal illették Martin munkáját az edzők és jelen állás szerint számítanak a játékára a csapatnál.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!