Connect with us

Hír

Griese: Minden irányító maga dönthesse el, mennyi levegő legyen a labdában

Az utóbbi évek egyik legnagyobb és egyben legnevetségesebb botránya a Deflegate volt, amivel manapság már azok is tisztában vannak, akik amúgy nem követik az NFL-t, hiszen hatalmas médiaszenzációt csináltak belőle. Bob Griese, a Dolphins korábbi Hall of Famer irányítója szerint az egész cirkusz felesleges, és minden irányítónak joga lehetne eldönteni, hogy ő milyen kemény labdákkal akar dobálni.

 

 

„Mi baj lehet azzal, ha legálissá teszik, hogy puhább legyen a labda egy adott irányító igényei számára? Ez egy irányítóközpontú liga, vagyis a passzjáték van előtérben. Ennél fogva miért tiltják azt, hogy ugyanolyan kemény labdával dobáljanak a még viszonylag meleg és száraz szeptemberben mint decemberben, ahol a hideg és az esetleges csapadék egyaránt rontja a körülményeket? Miért ne lehetne ezek ellen úgy védekezni, hogy leengedsz a labdából amennyit jónak látsz? Valakit nem zavar a kemény labda esős időben, de valakit igen, nem értem, miért nem lehet ezt egyénileg kialakítani a jelenlegi állandó szabály helyett.” – mondta a korábbi Super Bowl győztes irányító.

 

Nem csak Griese van azon a véleményen, hogy nagyobb szabadságot kéne adni az irányítóknak a labda keménységének eldöntésében, noha egykori edzője, Don Shula nagyon nem ért egyet ezzel, ő maga pedig “Belicheat”-nek nevezte Belichicket az eset után. Ahogy sok más probléma, úgy valószínűleg ez sem fog egyhamar megváltozni a ligában, pedig sok problémát megelőzhetnének vele, például egy játékos eltiltását.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!