Connect with us

Hír

Hackenberg második éve egészen más lesz

Christian Hackenberg nem adja fel a lehetőségét annak, hogy megszerezze a nyári edzőtáborok során a Jets kezdő irányító pozícióját.

 

 

Hackenbergnek finoman szólva sem volt jó újonc éve, az alapszakasz 16 mérkőzéséből 15-ön inaktív volt és még egy passzt sem mutatott be a profik között tét meccsen. A 2016-os draft második körében kiválasztott játékos azonban elmondása szerint rengeteget fejlődött második évére.

„Kétségkívül állítom, hogy sokkal magasabb szintű önbizalommal rendelkezem. Ez persze adódhat abból is, hogy már második évem töltöm a ligában. Sokkal kényelmesebb az egész helyzet és a srácokhoz is hozzászoktál már, akár az öltözőben, akár a pályán vagytok a huddle-ben. Ez természetes.”

Hackenberg nem részletezte, hogy mit vár magától, csupán azt, hogy a tengernyi szezon közbeni céljai között ott van az is, hogy a Jets irányítójaként lépjen pályára és segítse csapatát. Nem ez a legmagasztosabb cél egy focista pályafutásában, de mindent az alapoktól kell elkezdeni, Hackenberg pedig egyelőre nincs olyan helyzetben, hogy magasabb szintű álmokat dédelgessen. A csapatnál uralkodó irányítóhelyzet viszont alkalmas lehet arra, hogy akár már idén elinduljon céljai felé.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!