Connect with us

Minden ami NFL

Futottak még

Az offseasonban történő játékos mozgások nem csak az elkapókat érinthetik érzékenyen, hanem a running backeket is. Az alábbi listában azokat a futókat szedtem össze, akik jó eséllyel, szerintem már nem jelenlegi csapatuknál kezdik meg a 2017-es alapszakaszt.

Javorius Allen – Baltimore Ravens

Allen újonc évében jól szállt be, amikor a csapat akkori első számú futója, Justin Forsett megsérült a szezon hátralevő részére, tavaly viszont írd és mondd 9 futás jutott neki azon a nyolc mérkőzésen, amin pályára lépett. 2016-ban Terrance West és Kenneth Dixon vitte a Ravens futójátékát, Dixon másodévesként értelemszerűen még újoncszerződését tölti a csapatnál, így jó darabig Baltimore-ban maradhat, West pedig aláírta a tenderét, így ő is legalább egy évig még holló marad. Hozzájuk érkezett még Danny Woodhead, aki a liga egyik legjobb kezű running backje.

Abszolút létszámfelettivé vált, így egészen valószínű, hogy a preseason meccsek után elköszön tőle a Ravens.

Giovani Bernard – Cincinnati Bengals

Bernarddal ugyan 2016-ban három évvel hosszabbítottak, így papíron 2019-ig a csapatnál maradhat, de esélyes, hogy az előző szezon volt az utolsó, amit Cincinnatiben töltött. Tavaly ugyan hat meccset sérülés miatt ki kellett hagynia, de ettől a ténytől eltekintve is karrierje leggyengébb évét nyújtotta minden téren. Bernard a kezdő pozícióért folytatott harcban egyértelműen alulmaradt Jeremy Hillel szemben és ugyan elkapásokban még mindig megbízható, Joe Mixon draftolását követően még hátrébb került a depth charton. A három futó között meg nehéz lesz megtalálni a megfelelő egyensúlyt carryk terén.

 

 

De ha ezt még sikerülne is megtalálni, nem biztos, hogy anyagilag megérné a csapatnak egy harmadik számú opciót 3.675 millió dollárért a padon jegelni 2017-ben, az ezt követő két évben, 18-ban és 19-ben a running back cap hitje tovább emelkedik majd (4.25 millió, illetve 4.55 millió). Kivágni idén nem fogják, ugyanis több mint 2 millió dollárnyi halott pénz keletkezne a műveletet követően, azonban egy középső körös draftpickért cserébe, könnyen megválhatnak a futótól. Akinek pedig szüksége van egy jó harmadik downos futóra, az rögtön ugrani is fog a lehetőségre.

Alfred Blue – Houston Texans

Korábban még az is valós opció volt, hogy Blue lesz a Texans kezdő futója, azonban Lamar Miller érkezésével ez a lehetőség végleg bezárult, az idei harmadik körös D’Onta Foreman pedig a második számú RB státuszától is megfoszthatja.

Blue kivágásával 720 ezer dollárt spórolna a Texans 30 ezer halott pénz mellett, így a Houston vezetői nem fogják kétszer meggondolni, hogy mi legyen a kegyvesztett futó sorsa. Blue-nak így még jobban kell tepernie az edzőtáborokban és a preseasonban, ugyanis lehet, hogy azért játszik majd ezeken a mérkőzéseken, hogy felkeltse a többi csapat érdeklődését és legyen játéklehetősége máshol. Mert Houstonban nem igazán lesz.

Jamaal Charles – Denver Broncos

Az, hogy Charles a liga egyik legjobb képességű játékosa posztján, vitathatatlan. Ahogyan az is, hogy az egyik legsérülékenyebb is, ami rendkívül sokba került neki az utóbbi időben. Kansas Cityben rájöttek arra, hogy nélküle is működőképes lehet a Chiefs futójátéka, úgyhogy meg is váltak tőle. A Denver pedig lecsapott rá, mert papíron nagy szükségük van egy elkapni is jól tudó running backre. Csak az a probléma, hogy Anderson és Booker is remekül teljesítettek az előző alapszakaszban, utóbbi pedig még elkapásban is rendkívül hasznosnak bizonyult, úgyhogy Charlesnak igenis meg kell emberelnie magát ahhoz, hogy helyet kapjon a Broncos végső rosterén. A két éve folyamatosan sérült játékosok viszont már az első keretszűkítést sem nagyon szokták megélni új csapatuknál. Charles sokat profitálhat az új szabályból, miszerint csak egyszer, a preseason végén kell a csapatoknak kötelezően kivágni játékosokat, de én nem fűzök sok reményt ahhoz, hogy szeptemberben is látjuk még Broncos mezben.

 

 

Charles markát 1.23 millió dollár ütné 2017-re. Ha a képességeit vesszük alapul, akkor ez az összeg nevetséges érte, azonban az alapján, hogy az elmúlt két szezonban összesen 8 mérkőzésen lépett pályára, inkább kockázatosnak lehet ezt hívni. Elway pedig ugyan szeret nagyot álmodni, de a pénzét okosan költi.

Mark Ingram – New Orleans Saints

Ingram eddig kiválóan viseli, hogy a Saints leigazolta mellé Adrian Petersont és draftolta Alvin Kamarát, azonban valószínűleg az egész helyzethez való hozzáállása megváltozik abban a pillanatban, amikor a gyakorlatban is érezhető lesz a két érkező hatása azzal, hogy Ingramnek jóval kevesebb snap jut majd.

 

 

A Saints jövőbeli terveiben ugyan szerepel Ingram annak ellenére, hogy Petersonnal hasonló skillsettel rendelkeznek. Ha pedig Peterson a 2015-ös önmagát idézi az edzőtáborok során, akkor a Saints lehet elkezdi meghallgatni az Ingramért tett ajánlatokat. Ingram jelenleg 27 éves, ráadásul a fizetése is rendkívül barátságos a következő két évre és tavaly karrierje első 1000 yardos szezonját teljesítette. Ilyen paraméterekkel pedig biztosan találna olyan csapatot, ahol nem csak a másodhegedűs szerepe jutna neki.

Chris Ivory – Jacksonville Jaguars

Chris Ivory a Jaguars értelmetlen költekezéseinek tökéletes megtestesítője. A Jaguars kifizetett neki egy halom pénzt, amit azzal hálált meg, hogy pályafutása legrosszabb szezonját teljesítette 3.8-as yard/carry átlaggal úgy, hogy mindössze egyszer volt kezdő az év során. Kivágni nem tudják, mert 7.25 millió dollárnyi halott pénz keletkezne utána, ugyanakkor sok hasznát nem veszi majd alapesetben a Jacksonville, hiszen pont az ő erőfutó szerepét hivatott átvenni az első körös Leonard Fournette.

 

 

A többi csapat számára, akik erőfutót keresnek, azonban mindez remek hír, hiszen a Jaguars is tisztában van vele, hogy ilyen szerződéssel nehéz lesz cserepartnert találni és már a legalacsonyabb ellenértékért is hajlandóak lennének megválni az első adandó alkalommal Ivorytól. Kérdés van-e még egy olyan felelőtlenül költekező csapat a ligában, mint a Jags.

Ryan Matthews – Philadelphia Eagles

Az ő távozása a legbiztosabb. LeGarrette Blount érkezését követően (meg már előtte is) már rögtön jöttek a különböző híresztelések, hogy Matthews karrierjének philadelphiai állomása eddig tartott. A 29 éves játékos az előző szezon végét nyaksérülés miatt kihagyta és feltehetőleg csak azért van még az Eagles rosterén, mivel addig nem szeretnék kivágni, amíg át nem megy a fizikai teszteken.

C.J. Spiller – Kansas City Chiefs

Nem jelent túl sok jót az, hogyha egy játékos egy év alatt három csapatot is megjár, Spillerrel pont ez a helyzet. Ráadásul egész évben 12 labdaérintést sikerült produkálnia és igazából 2013 óta egyáltalán nem találja a formáját a 29 éves futó. Ebben persze a folyamatos sérülések is közrejátszottak, de az, hogy az elmúlt három évében még a 300 futott yardot is képtelen volt átlépni, mindent elmond Spiller tartós formahanyatlásáról.

A Chiefs futószekciója Charcandrick Westtel és Spencer Ware-rel eddig is eredményesnek bizonyult, ráadásul az idei draft harmadik köréből, Kareem Hunt kiválasztásával még mélyítették is ezt a sort. Spiller előbbi kettőnél semmilyen téren sem eredményesebb, utóbbinál pedig jóval idősebb. Spiller rutinja pedig nem feltétlen fog a Kansas Citynek 700 ezer dollárt érni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!