Connect with us

Minden ami NFL

Kiesve a célkeresztből

Az offseason során minden csapat igyekszik megerősíteni a keretét, hogy a következő szezonban nagyobb eséllyel induljon harcba a végső győzelemért. A mai, modern, passzorientált ligában gyakori eset, hogy egy-egy franchise a nagy nyári edzőtáborok előtt telepakolja a rosterét elkapókkal, hogy aztán csak a legjobbak kerüljenek az 53-as rosterre. Azonban hiába van egy csapatnak sok elkapója, egyszerre csak egynek jut labda, így egyes, már régebb óta az adott franchise-nál levő játékosok szerepe jelentősen csökkenhet vagy meg is szűnhet. Alább olyan elkapókat szedtem össze, akik igazán rosszul jöhetnek ki csapataik eddigi offseasonbeli tevékenységeiből.

Kamar Aiken – Indianapolis Colts

Az első delikvensnél már rögtön csalok, ugyanis Aiken mondhatni fölöslegként érkezett a Coltshoz, de az valószínű, hogy ideális esetben csak a Hilton-Moncrief-Dorsett trió mögött kap majd lehetőséget. Ellenben Baltimore-ban egyértelmű második-harmadik számú célpont lett volna Mike Wallace mögött, attól függően, hogy Breshad Perriman épp egészséges-e vagy nem. A három WR mellett ki kell emelni, hogy Luck gyakran keresi a tight endjeit is, így még negyedik opciónak sem igazán fogható fel. Persze egy sérülés sok mindent átírhat, azonban alapesetben sok vizet nem fog zavarni Aiken kék-fehér szerelésben. Hiába az egy évre szóló 2.7 milliós szerződés, Aiken valószínűleg ezzel el is bukta, hogy valaha is több legyen egy kiegészítő elkapónál, hiszen lehetőséget nem igazán fog kapni.

Danny Amendola – New England Patriots

Amendola tavaly csak a hetedik legtöbb yardot szerezte elkapást követően a Patriotsban. A 31 éves játékos a 2016-os alapszakaszban 12 mérkőzésen 23 elkapásból 243 yardot hozott össze. Az idő előrehaladtával először elvesztette kezdő pozícióját, mint slot receiver, majd folyamatosan csúszott egyre hátrább a depth charton, Brandin Cooks érkezésével pedig most már csak ötödik opciónak számít a Cooks-Edelman-Hogan-Mitchell elkapósorban, amibe még nem is vettük bele Gronkot és a passzjátékok során használt running backeket. Eddig is Amendola húzta az elkapók közül a legrövidebbet, ez pedig nem valószínű, hogy 2017-re meg fog változni.

 

 

Amendola szerződésének utolsó évébe lép, 3 millióval terheli a Patriots fizetési sapkáját és könnyen lehet, hogy az új szezont már nem is New Englandben kezdi meg, hiszen Bill Belichickéket nem úgy ismerjük, mint akik 3 millió dollárt fizetnének egy ötödik számú WR-ért.

Dorial Green-Beckham – Philadelphia Eagles

Green-Beckham NFL-es karrierje eddig hatalmas csalódás. Hiába kiáltották ki 2012-ben az ország legjobb középiskolás elkapójának, képességei és fizikai adottságai alapján, a profik között egyelőre nem tud több lenni egy projekt játékosnál. 1.98 méteres magassága és 107 kg-os tömege ellenére csak 36 elkapást tudott bemutatni 392 yardért és 2 touchdownért, 15 mérkőzésen. Ez egyébként akkora probléma nem is lenne, hiszen az Eagles támadójátéka egész évben pocsék volt, azonban Green-Beckham újonc évében kevesebb elkapásból 157 yarddal és 2 TD-vel többet tudott a közösbe tenni. Amellett, hogy fizikai adottságait képtelen kihasználni még rendkívül buta is és akkor a tavaly bemutatott rengeteg dropjáról még egy szó sem esett.

 

 

Az Eagles tavasszal alaposan feltankolt elkapókból, érkezett Alshon Jeffery és Torrey Smith, valamint az idei draftról is szereztek kettőt Mack Hollins és Shelton Gibson személyében, illetve ne feledkezzünk meg a csapat eddigi első számú elkapójáról Jordan Matthewsról és a nagy reményekkel draftolt Nelson Agholorról sem.

Jeffery bőven, Smith egy paraszthajszálnyival fér be DGB elé, Matthews és Agholor pedig az érkezők nélkül is előtte voltak a depth charton, a tavalyi 74 targetje jelentősen csökkenni fog az új arcoknak köszönhetően. Az sem lenne meglepő, ha kivágnák.

Darrius Heyward-Bey – Pittsburgh Steelers

Túlságosan elszaporodtak az elkapók Pittsburghben. A Steelersben minden elkapó célja, hogy megragadjanak Antonio Brown túloldalán. A lehetőség adott volt mindenki számára, a legjobban Eli Rogers élt vele, Coates és Hamilton nem igazán, Heyward-Bey pedig egyáltalán nem.

 

 

Visszatért azonban Martavis Bryant és az idei draft második körében kiválasztották JuJu Smith-Schustert, így újabb jelentkezők akadtak a kezdő WR2 szerepre. Bryant már bizonyította, hogy elképesztő párost tud alkotni Brownnal a pályán, Coates, Rogers, Hamilton és Smith-Schuster fiatalok és tehetségesek, Heyward-Bey azonban már 29 éves és közel sem olyan megbízható célpont, mint bárki a fentebb felsoroltak közül.

Tavaly is csak 19-szer vették célba, azokból mindössze 6 elkapás született, meg lennék lepődve, hogyha nem kerülne a kivágás sorsára, mert ennél kevésbé nem nagyon lehet egy elkapót használni.

Dontrelle Inman – San Diego Chargers

Inman remekül élt a lehetőséggel, amihez Keenan Allen IR-re kerülését követően jutott, az 58 elkapásból 810 elkapott yard 16 kezdőként lejátszott mérkőzésén elég impresszív, de ehhez kellettek a csapattársak sérülései és még Allen kiesését követően sem tudta megszerezni az első számú WR posztot Tyrell Williamsszel szemben.

 

 

Travis Benjamin, Keenan Allen és a tavaly 1000 elkapott yard fölött teljesítő Williams mellé érkezett a draft első körének hetedik választásaként Mike Williams, aki biztosan temérdek labdát fog kapni már az első héttől kezdve, így Inman gyorsan ötödik számú elkapóként találhatja magát.

A 28 éves elkapó hiába teljesítette hároméves karrierje eddigi legjobb szezonját, ez is kevésnek tűnik ahhoz, hogy benn maradjon a rotációban, hiszen a Chargers elkapósora tele van tehetséges, fiatal, gyors, mélységi célpontokkal, akikkel már nem valószínű, hogy tudja tartani a tempót, de hogy kevesebb labdát fog kapni, az elég biztosra vehető.

A legrosszabb az ő szempontjából, hogy a Chargers ha úgy gondolja, következmények nélkül kivághatja, hiszen az idei évre nem tartalmaz garantált összeget az elkapó szerződése.

Jeff Janis – Green Bay Packers

A 2015-ös rájátszásban nagyot ment Janis. Az Arizona Cardinals ellen bemutatott 145 yardos és 2 TD-s teljesítményével sikerült is biztosítania a helyét a Packers 2016-os rosterén. Az alapszakaszban viszont 16 mérkőzés alatt mindössze 93 elkapott yardra futotta. Persze Jordy Nelson, Randall Cobb és Davante Adams mellett nehéz labdába rúgni, de még Geronimo Allisont sem sikerült megelőzni az elkapók rangsorában. A draft hetedik körében érkező Malachi Dupre pedig sanszos, hogy már Janis helyét fogja átvenni.

Janisnek tehát még azt a kevés munkáját is nagy bizonytalanság jellemzi, ráadásul ő is könnyen csapaton kívül találhatja magát, hiszen 93 elkapott yardért sem szoktak 690 ezer dollárt gyakran kifizetni.

Cody Latimer – Denver Broncos

A 2014-es draft második körében választotta ki a Broncos Latimert, de a csapatnál töltött három év alatt egyszer sem sikerült elérnie a 9 elkapást vagy a 80 elkapott yardot. És gyakorlatilag mindenki elé került a depth charton ez idő alatt, akit a Denver szerzett.  Demaryius Thomas és Emmanuel Sanders kirobbanthatatlanok a Broncos kezdőjéből, de Latimernél még Jordan Taylor és Bennie Fowler is több szerephez jutott. A tendenciát figyelembe véve pedig még az idei drafton kiválasztott két elkapó, Carlos Henderson és Isiah McKenzie is hamarabb szerez 10 elkapást, mint Latimer.

 

 

Az új vezetőedzőnél azonban még egy utolsó lehetőséget kaphat, hogy előrébb kerüljön a rangsorban, azonban ha ez idén sem sikerül, akkor az egykori második körös elkapó elkezdhet gondolkodni azon, hogy hova írjon alá szerződése lejártát követően.

Tajae Sharpe – Tennessee Titans

Sharpe a múlt héten tette tönkre az idei szezonját azzal, hogy állítólag súlyosan bántalmazott egy Nashville-i férfit, aki azt találta mondani, hogy az újonnan draftolt elkapó, Corey Davis elveszi majd előle a lehetőséget. Az esetet követően pedig valószínű, hogy ez így is lesz. Tennessee-ben egyébként sem feltétlen jut sok labda az elkapóknak, hiszen egy run-heavy offense-ről beszélünk az esetükben, így az elkapóknak minden passzt meg kell becsülniük.

Sharpe-nak meg kellett volna küzdenie a másik kezdő posztért Rishard Matthews mellett, azonban a magánakciója miatt könnyen kikerülhet nem csak a kezdőből, de akár a csapat rotációjából is.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások