Connect with us

Hír

Manning olyat tett egy bíróval, amit soha senki

Butch Hannah igazi régi motoros játékvezető volt az NFL-ben, aki az előző szezonban dobálta utoljára a zászlókat, mert visszavonult a bíráskodástól. Szinte élesben látta, ahogy Peyton Manning egy kis kölyökből az NFL egyik meghatározó irányítója lesz, hiszen még a college meccsein is fújt neki párszor. Hannah megosztott egy sztorit Manningről, ami azóta sem történt meg vele más játékossal.

 

 

„2014-ben volt egy emlékezetes Dolphins-Broncos meccs, amin két TD-t is visszafújtunk a Denvertől. Érthető okokból ez nagyon sok játékot frusztrált, főleg a mérkőzés alakulását látva, élükön Peyton Manninggel is. Később volt egy play, ahol lejárt az óra akkor, amikor a Broncos hátrányban volt, ekkor Manning teljesen kiakadt, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetett. Akkor ott azt mondtam neki: “Peyton, te sokkal jobb ember vagy ennél!”.”

 

A Broncos megnyerte azt a meccse 39-36 arányban, ám nem ez volt a történet legnagyobb slágere. Pár héttel később Hannah-t egy csomag várta az NFL bázisán, ami egyenesen Manningtől érkezett. A csomagban egy levél volt, ami Manning őszinte bocsánatkéréséről szólt, amiért úgy kiakadt a bíróra a meccs hevében. Hannah nem is nagyon tudta mire vélni, hiszen sosem történt vele korábban ilyesmi.

 

„Hogy elfogadtam-e a bocsánatkérést? Őszintén szólva, köpni-nyelni nem tudtam. Sosem történt velem olyan, hogy egy játékos a sértéseket követően bocsánatkérő levelet küld nekem. A következő előszezonban ismét neki fújtam egy meccset, akkor odajött hozzám, és megkérdezte: “Na, megkaptad az ajándékom? Ne tudd meg, mennyire rosszul éreztem magam a meccs után!”. Ez is bizonyítja, mekkora ember is volt ő ebben a ligában.”

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!