Connect with us

Hír

Mellékállásban mozgássérülteknek segít a Bucs elkapója

Mond valakinek bármit az a név, hogy Bernard Reedy? Nem? Nem ítélünk el érte senkit, hiszen nem az ismert játékosok közé tartozik. Draftolatlanul került a ligába 2014-ben a 25 éves játékos, akit a Falcons igazolt le, majd 2016-ban tette át a székhelyét Floridába. Nem kap túl sok fizetést, ezért el kellett vállalnia az NFL mellett pluszmunkát – mozgássérült embereknek segít a szabadidejében.

 

 

Reedy egy olyan utasszállító vállalatnál dolgozik, mint az Uber vagy a Lyft a tengerentúlon, ám ő tolószékes embereket szállít A-ból B-be, amihez komoly egészségügyi és speciális szállítási gyakorlatokon kellett részt vennie. Reedyt imádják az emberek, többükkel nagyon jó viszont alakított ki, és nagy részük nem is tudja, hogy ő NFL játékos, elmondása szerint nem szeret ezzel kérkedni. A csapattársai közül is csak kevesen tudnak a melléktevékenységéről, amivel óránként potom 11 dollárt keres.

 

Reedynek egy 465 ezer dollárt tartalmazó szerződése van a Bucsszal a 2017-es szezonra, azonban ebből csak minimális összeg garantált, így nem árt, ha máshonnan is pénzhez jut. A csapatnál elkezdődtek a felkészülések a következő szezonban, amiért heti négyszer az edzőközpontba hivatalos – a maradék három napban pedig segít azoknak embereknek, akik nem tudnak magukon segíteni. Elmondása szerint azt sem bánná, ha az NFL-es karrierje után is folytatná ezt a munkát, mert nem csak a vendégei szerették meg őt, hanem Reedy is megannyi remek embert ismert meg.

 

Azt hiszem, az augusztusi Hard Knocksban egy nagyszerű embert ismerhetünk majd meg a személyében, biztos kitérnek rá a műsor valamelyik részében.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások