Connect with us

Hír

Philip Rivers megfiatalodott

A Los Angeles Chargers új vezetőedzője, Anthony Lynn biztos benne, hogy Philip Rivers élvezni fogja a  2017-es szezont, részben az új offseasonbeli étrendjének is köszönhetően.

 

 

„Kiváló formában van. Nagyjából 4-4.5 kilogrammot már le is adott.” – nyilatkozta Lynn kedden a The Jim Rome Show-ban a Pro Football Talk-os Josh Alper szerint. „Ahogyan a fiatal srácokkal együtt fut, úgy néz ki mintha megfiatalodott volna. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy három évig még simán képes lesz magas szinten teljesíteni.”

Ezzel mondjuk akkora dolgot nem vállalt Lynn, hiszen Rivers 35 éves jelenleg és látva, mennyire igyekeznek az NFL legjobb irányítói kibővíteni pályafutásukat, az öt év is simán benne van a Chargers QB-jában.

Riverst tavaly pályafutása során immár hatodik alkalommal választották Pro Bowl keretbe annak ellenére, hogy csapata 5-11-es mérlegel fejezte be a szezont és zsinórban harmadik évben maradt le a rájátszásról. A szokásoknak megfelelően 2016-ban is rengeteg sérülés hátráltatta a Chargers produktív támadójátékát, azonban Rivers 4386 passzolt yardja és 33 TD-je magáért beszél.

A Chargers a drafton is igyekezett a passzjátékot megerősíteni. Az első körben érkezett az elkapó Mike Williams, a következő két választásukat pedig a támadófal megerősítésére szánták, illetve hamarosan visszatérhet Keenan Allen is ACL szakadását követően, így ismét teljes fegyverarzenállal vághat neki Rivers vezetésével a csapat a 2017-es szezonnak. Az más kérdés, hogy novemberre mennyien maradnak…

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!