Connect with us

Hír

Robert Kraft nem felejt

Robert Kraft valószínűleg sosem fog napirendre térni a Deflategate fölött annak ellenére, hogy csapata 14-2-es alapszakasszal és Super Bowl győzelemmel zárta a 2016-os szezont.

 

 

Mint ismert, a csapat 1 millió dollárt, egy 2016-os első körös, valamint egy 2017-es negyedik körös picket veszített a labdaleeresztős botrány miatt, továbbá a csapat élő legendáját, Tom Bradyt is elmeszelte a liga a szezon első négy mérkőzésére. Minderre igen csattanós választ adott a Patriots. Brady pályafutása egyik legjobb szezonját zárta, illetve ellentmondást nem tűrően masírozott a csapat a Super Bowlig, ahol aztán minden idők legnagyobb fordítását bemutatva szerezte meg a franchise az ötödik bajnoki címét.

A tulajdonosban azonban mindezek ellenére a mai napig ott van a tüske.

„Nem vagyok haragtartó, ugyanakkor semmit sem felejtek.” – mondta Kraft az ESPN-nek. „Az irigység és féltékenység gyógyíthatatlan betegségek. Huszonnegyedik évem kezdem tulajdonosként és szenvedélyesen kötődöm a csapatomhoz, amely egyben a szülővárosomé is. Ha nem nyerek, mindenkire ugyanúgy haragszom a saját srácaim közül és azon gondolkodom mit is kellene tennünk azért, hogy újabb bajnoki címeket ünnepelhessünk. Megértem, hogy a versenytársak igyekeztek nyomást helyezni a ligára, a liga pedig nem akart velük konfrontálódni még akkor sem, ha az egész ügy értelmetlen és bolondság volt.”

A csapatát ért büntetések miatt még mindig úgy érzi Kraft, hogy az idei volt a legédesebb győzelem számára tulajdonosként. A Free Agency nyitása óta tett lépéseiket tekintve azonban nyilvánvaló, hogy nem elégszik meg a New England öttel, hanem szeretné megvédeni címét. Ha ez sikerülne az első csapat lenne 2004 után aki címet véd. Na és ki hajtotta végre ezt legutóbb? A Patriots.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!