Connect with us

Hír

Smith szeretetre méltó, de ez nem elég az NFL-ben

Ahogy tegnapi draftértékelőnk során írtunk róla, a Chiefs húzott egy merészet és Patrick Mahomest draftolta az első körben, annak ellenére, hogy Alex Smith a csapat kezdő irányítója.

 

 

Egyfelől ez egy indokolt döntés, mert Smith irányításával, jó ideje egy helyben toporog a csapat, másfelől viszont így feladták az első körös needeket a jövőnek szentelve. A draft után Andy Reid beszélt a jövőbeli tervekről és az irányítókérdésről. „Alexnek egyelőre csak a felkészülése miatt kell aggódnia, hogy megnyerjük a Super Bowlt. Továbbra is élvezi a bizalmamat és ezt ő is tudja. Mondtam neki, hogy jó eséllyel húzunk egy irányítót, nem tudjuk még hol, de biztos érkezik egy. Neked csak magad kell maradnod és játszani.” – kezdte Reid, aki aztán rátért arra is, hogy akkor miért volt ilyen sietős a QB pick. „Teljes bizalmunk van Alex felé és szeretjük őt, nem ez a probléma. Az egyetlen probléma, hogy mind öregszünk. Sajnos ez történik mindenkivel és Alex is már 32 éves, ilyenkor pedig a jövőre is gondolni kell.” Bármennyire is próbálok hinni Reid szavainak, egyáltalán nem lennék meglepve, ha Smith előbb-utóbb azért kerülne ki a kezdőből, mert Mahomesben több potenciál van ahhoz, hogy megvalósítsa a vezetőedző elképzeléseit. Nem a távoli jövőben, hanem pár éven (hónapon) belül.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!