Connect with us

Hír

Többen is meg akarták szerezni Trubiskyt

Nemrég írtunk róla, hogy A Bears azért sietett hanyatt-homlok a második helyre, mert sejtésük volt róla, hogy többen is vadásznak Trubisky játékjogára. Ezt a feltevést most a Titans első kézből erősítette meg.

 

 

A csapat ugyanis arról számolt be, hogy több hívást is fogadott a draft napján (egészen a második pick kiderüléséig), olyan csapatoktól, akik az ötödik drafthelyre jöttek volna fel. Ezek a hívások azonban Trubisky kiválasztása után elhallgattak. Ez nem csak azt jelenti, hogy Trubisky másokat is érdekelt, hanem azt is, hogy sok csapatnál magasabban volt rangsorolva, mint bármelyik másik QB, ugyanis értük se az ötödik helyre, se egészen a tízedik helyig nem mentek volna fel. Ez a tény pedig picit mérsékli a Bears túlköltekezését, azért a bizonyos egy helyes felmozgásért.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások