Connect with us

Hír

Tom Bradynek agyrázkódása volt tavaly, mégsem jelentette

Tom Bradyt nagyon szereti a felesége, talán már túlságosan is. Gisele Bündchen ugyanis a CBS reggeli műsorában elkotyogta, hogy a Patriots irányítójának agyrázkódása volt tavaly, és emiatt aggódik férje egészségéért. Csakhogy Bradynek a hivatalos jelentések szerint sosem volt agyrázkódása, és ezzel újabb hadjárat veheti kezdetét.

 

 

„Mindenki tudja, hogy elfogadom amit csinál, de mint feleség kimondom, ez egy agresszív sport, és én aggódom a férjemért. Tavaly agyrázkódása volt, és valószínűleg többször is. Sosem beszélünk erről otthon, de én tudom, hogy igaz. Ennyi idősen úgy gondolom ez már nem igazán egészséges az ember szervezete számára, nem lehet egészséges, ha 100 kiló fölötti emberek csak arra hajtanak, hogy te a földre kerüljél. Szeretnék együtt megélni a 100 éves kort, de az ilyen sérülések miatt én kezdek félni.” – mondta Gisele a műsorban, aki állítólag Brady visszavonulása mellett is erőteljesen lobbizik.

 

Az aggódó szavak azonban eljutottak az NFL fülébe is, ami miatt már Brady és a Patriots is aggódhat. A szigorított egészségügyi szabályok szerint ugyanis minden agyrázkódást kötelesek jelenteni a csapatok, és a játékosnak az ilyenkor szintén kötelező Agyrázkódást Protokollban kell részt vennie, és csak ezután léphet pályára. Brady esetében ez nem történt meg, holott Gisele állítása szerint többször is volt Bradynek agyrázkódása. A Patriotsnál nem kommentálták az esetet, és valószínűleg nem is fog kiderülni, hogy ki tusolta el az ügyet, azaz a Patriots utasítására nem jelentették az orvosok, vagy maga a játékos titkolta.

 

Előbb-utóbb tisztáznia kell nekik és Bradynek is az egészet, különben újabb büntetésekre számíthat a Pats.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!