Connect with us

Hír

Vick a fiataloknak szavazna bizalmat

Mike Vicknek van tapasztalata arról, hogy milyen rossz is lehet Jets irányítónak lenni, hiszen 2014-ben a csapat színeiben 10 meccsen is pályára lépett, a szezont pedig egy 4-12-es mérleggel zárta. Így hát nem is olyan alaptalan, hogyha az egykori irányítót a New York Jets háza táján kialakult helyzetről kérdezték.

 

 

„Ember, sok sikert.” – kezdte Vick nevetve válaszát Darryl Slaternek, a NJ.com újságírójának. „Azt sem tudom ki lesz a kezdő irányítójuk. Sok szerencsét. Azt tudom, hogy hárman vannak.”

A Jets kezdő irányító posztjáért valóban hárman versenyeznek, név szerint a veterán Josh McCown, a 2016-os draftról kiválasztott Christian Hackenberg, valamint a 2015-ös negyedik körös választott, Bryce Petty. Vick elmondta azt is, hogy ismeri és tiszteli mindazt, amit McCown eddig letett az asztalra, de ha neki kellene döntenie, akkor inkább a fiataloknak adná meg a lehetőséget a tapasztalatszerzésre.

„Hackenberget dobnám be, Petty pedig ülne mögötte. Két olyan irányító van az ő személyükben a csapatnál, akik hasonlóan sikeres karriert tudhatnak magukénak. Innentől kezdve pedig nincs más dolgod, mint hozni valakit, aki megfelelően tud foglalkozni velük. Ez nem nehéz, nem atomfizika. Úgy gondolom gyakran túlbonyolítjuk a futballt. Egyszerűen csak egy hozzáértő tagra van szükségük. Todd Bowles személyében pedig ez meg is van nekik.”

Ez persze nem feltétlen ilyen egyszerű azonban abban igaza lehet, hogy egy olyan csapatnál, akinél ekkora újjáépítés zajlik, mint ami a Jetsben, bőven megérheti letesztelni a fiatal irányítókat, hogy mennyire rátermettek ahhoz, hogy a jövőben a franchise quarterbackek is legyenek.  

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!