Connect with us

Hír

Boldin egyszerre nyaralna és focizna szíve szerint

Anquan Boldin továbbra is várja a csapatok jelentkezését. A Ravensszel 2012-ben Super Bowlt nyerő elkapó ugyanis még mindig szabadon igazolható azok után, hogy tavalyi csapata, a Detroit Lions nem kínált neki szerződéshosszabbítást a nyáron. Persze 36 éves kora miatt nem is nagyon tervezhetnek vele a csapatok hosszabb távra, de Boldin még érez magában 1-2 jó szezont.

Ezt az időszakot pedig szíve szerint Floridában töltené, állítja egy a játékoshoz közeli forrás. Szerencsétlenségére azonban egyik floridai csapatnak sincsen szüksége elkapóra. A Buccaneers DeSean Jacksonnal mélyített a piacról, a Dolphinsnál eddig sem voltak problémák az elkapókkal, miközben Jacksonville-ben pedig azon dolgoznak, hogy minél kevesebbszer passzoljanak, így onnan sem valószínű, hogy telefonhívást kap majd.

 

 

Ha azonban nem ragaszkodik Floridához, de a déli területekhez igen, akkor Tennessee-ben vagy Charlottte-ban lehet a következő állomása, hiszen mind a Titansre, mind a Panthersre ráférhet a mélyítés elkapó poszton. A Titans ugyanis már Eric Deckert is megkörnyékezte korábban, úgyhogy ott tényleg van igény WR szerződtetésre, a Panthersnél pedig egyelőre nem téma a poszt bővítése, azonban Devin Funchess és Curtis Samuel egyelőre nem annyira meggyőző, hogy egy Boldinnak ne legyen helye a csapatban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!