Connect with us

Hír

Brett Favre visszatérne!

Úgy néz ki Brett Favre ismét megpróbál visszatérni az NFL-be! Vagy legalábbis nem zárta ezt ki, de tudjuk ez Brett apónál mit jelent. Most azonban érthető módon nem a pályára jönne vissza irányítani, hanem edzőnek vagy a front office-ba.

 

A háromszoros MVP-nek van már kis edzői tapasztalata, támadókoordinátor volt az Oak Grove High Schoolban Mississippiben két éven keresztül.

 

Mindig azt gondoltam, jó edző lenne belőlem, de nem tudtam, hogy akarom-e igazán. Hát, úgy tűnt, mert nagyon élveztem. A versenyszellem egyből visszajött. Nyilván más volt, mint játszani, de nagyon jól szórakoztam.

 

 

Egy Elway-féle front office szerep is érdekes opció lehet:

 

Az nagyon más, mert hatalmas az üzleti oldal benne. Nem tudom, hogy ez megvan-e bennem. Jó játékosokat választani mindig egy művészet – van, aki jobban csinálja, van, aki rosszabbul – és a szerencse is nagy szerepet játszik. De igen, erre is gondoltam már, ahogy az edzősködésre is.

 

No meg persze a mellett sem ment el, hogy konkrétan a Packersbe mit jelentene visszatérni.

 

Úgy gondolom ez lenne az álommunka, ott edzősködni vagy igazgatni. Nem tudom, nem szeretnék semmit sem megkavarni, mert ki tudja? De azt mondanám, hogy soha ne mondd azt, hogy soha.

 

Harmadik karrier-útként a kommentátorkodás merült fel.

Az emberek beszéltek már a kommentátor-fülkéről. Szerintem elég jó lennék benne, de sosem tudhatod. Tudom, hogy Bart [Starr] visszament Green Baybe és ezt csinálta, de nem volt annyira sikeres, mint sokan gondolták volna. Nem gondolom, hogy velem bármi máshogy lenne, de ez is egy érdekes lehetőség.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!