Connect with us

Minden ami NFL

Dream Offense – Renningan

Bármilyen furcsa, elég nehéz kedvenc csapatot összeállítani, legalábbis nekem az, már amennyiben nem álom csapatot csinálunk, vagy nem hülyéskedjük szét az egészet. Bizonyos posztokra van több jelölt is, másokra meg szinte senki, aztán elgondolkodok, hogy miért is szeretem ezt vagy azt a játékost, és gyakran nagyon nehéz rá válaszolni. Például egyértelmű volt nálam sokáig, hogy ki a kedvenc irányítóm, de aztán végül mégis kénytelen voltam csalni, mert egyszerűen nem tudtam csak egyet írni, mert így az egész fals lett volna. Persze nem lehet két irányítóval felállni, de a lelkemnek így akkor is sokkal jobb.

 

 

Irányító: Peyton Manning/Matt Stafford

 

Egyszerűen imádtam Manninget, amíg játszott. Abszolút unikális irányító volt, olyan játékintelligenciával, amihez fogható soha senkinek nem akadt, talán ő volt az egyetlen irányító, aki sack közben is végig tudta gondolni a helyzetet és ha kellett volna, akkor eldobja a labdát (khm, Matt Ryan). Civilben végtelenül laza, vicces és szimpatikus, a pályán pedig zseniálisan profi, és mondhat bárki bármit, az, hogy négy különböző főedzővel (köztük Jim Caldwellel és John Fox-szal) és két különböző csapattal is Super Bowlba jutott, hogy két különböző csapattal is nyerni tudott, mindent elmond a nagyságáról.

 

Ami pedig Staffordot illeti, hogy a halálba nem lehetne imádni, amikor ő a comeback király? Igazi faszagyerek egy általában szar csapatban, aki szívvel-lélekkel küzd a legvégsőkig és szinte bármire képes, ameddig akár csak egy másodperc van az órából. Miatta szerethető ez a Lions.

 

Futó: Barry Sanders

 

Sanderst nyilván nem láthattam játszani, de írtam róla portrét, rengeteg felvételt megnéztem, és ő tényleg egy olyan helyi ikon, Lionsos hős, akit még csonka karrierrel is lehet a legnagyobbnak tartani. Persze ez is valamilyen szinten csalás, de soha nem szerettem igazából egyetlen futót sem, nem is érdekelnek igazából: Detroitban, de még New Englandben vagy Denverben sem volt igazán soha mérvadó futójáték, mióta nézem az NFL-t, és írhattam volna Woodheadet vagy Blountot, esetleg egy bandwagoner Lynchet, de az nem lett volna őszinte.

 

Elkapók: Calvin Johnson, Golden Tate, Wes Welker

 

Az elkapóposzt viszont az én terepem. Megatron generációja legjobb elkapója volt, soha nem volt hozzá hasonló fizikális szörnyeteg a posztján, lenyűgöző, félelmetes és végtelenül szerethető volt egyszerre. Tate egy új generációs kedvenc, aki pont akkor volt jó, amikor Megatron nem annyira vagy már nem is volt a csapatban, ráadásul pont a tökéletes ellentéte volt: kicsi, fürge, aki mellett imát lehetett mondani a bokáknak.

 

 

Welker pedig az abszolút number one, soha nem felejtem el a föld alól összeszedett Brady-féle bokapasszokat, a millió elkapást, azokat az éveket, amikor legalább olyan, ha nem fontosabb láncszeme volt a Patriotsnak, mint a legendás 12-es. A hátán vitte évekig a Patriotst, lehet szeretni Edelmant, de távolról sem egy kategória a két játékos. Hatalmas igazságtalanság, hogy nem jött össze neki a Super Bowl.

 

Tight end: Rob Gronkowski

 

TE-ekkel is úgy vagyok, mint a futókkal. Detroitban soha nem volt igazán jó, és bár Witten vagy Gonzalez tényleg legendák, egyik sem fogott meg soha igazán. Gronk viszont egy szerethető, szimpatikus, jópofa gladiátor, aki tényleg olyan egyszerű, mint a bot, de lehet imádni, mert süt róla, hogy ő úgy jó, ahogy van. Emellett persze egy elképesztően nagyszerű játékos.

 

Támadófal: Joe Thomas – Logan Mankins – Alex Mack – Richie Incognito – Jack Conklin

 

Thomast azért tettem be ide, mert tisztelem, hogy kitart a Browns mellett, tényleg törődik a csapattal, kicsit olyan nekem, mint Totti. Mankinst ellenben imádom, a legnagyobb faszagyerek, akit valaha is láttam játszani, akit csúcsformában még Bill Belichick sem mert elengedni, aki végigtolt egy szezont ACL szakadással, mert ha funkcionál az a térd, akkor nem mindegy, ha már játszik?

 

 

Macket most szerettem meg, mert szinte gyermeki örömmel vetette bele magát a játékba, felszabadultan, boldogan, hogy végre egy komoly csapatban, komoly célokért küzdhet. Incognito a neve meg a paraszt természete miatt került ide, mert minden csapatba kell egy-két ilyen is. Conklin pedig azért van itt, mert egyrészt nem sok tackle-ért vagyok oda, másrészt pedig olyan szimpatikus lett a Titans, hogy illett beférnie ide.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások