Torrey Smith el volt tűnve az utóbbi két évben San Franciscoban, alig kapott labdát, alig tudta tisztára játszani magát. Ennek persze megvolt az oka, ami egyrészt az edzői stábban, másrészt az ellenfél cornerbackjeiben keresendő.
Chip Kelly tavaly 75,6%-ban a jobb oldalon használta Smitht, ami nagyban megkönnyítette az ellenfél dolgát, hiszen tudták, hogy szinte mindig ezen az oldalon lesz, nem fogják a séma miatt üresre játszatni, így könnyebb volt kialakítani a védelmi sémát az ő levédekezésére (egyébként másodikként ebben a mutatóban Terrence Williams fut be, mindössze 53%-kal). A túloldalon Patton nem volt épp az a nagy fegyver, így a Frisco legtöbbet a slotban próbálkozott Kerley-vel (108 target).
A másik, és talán érdekesebb aspektusa Smith eltűnésének pedig az, hogy ő találkozott a legnagyobb arányban a liga top25 cornereivel (PFF-értékelés alapján) az utóbbi két évben. Útvonalainak 45%-át futotta ellenük, illetve a felé szálló labdák 32,7%-a érkezett a legjobb cornerek ellen.
Előbbi mutatóban egyébként AJ Green volt a második 34,9%-kal, utóbbiban DeVante Parker 32,5%-kal, itt harmadik volt Green 30,3%-kal. Összehasonlításként, 2014-ben Baltimore-ban az útvonalainak csak 11,6%-át futotta Smith a legjobbak ellen, ami a 84 kvalifikáló WR közül a 74. legtöbb volt csupán.
Smithnek most az Eaglesben kicsit könnyebb dolga lesz, hiszen Alshon Jeffery nagyrészt elveszi majd a legjobb cornereket, de Jordan Matthewsra is figyelni kell majd a slotból indulva a védőknek, így feltehetőleg jobb szezont fut majd ilyen szempontból, mint az utóbbi két évben. Azt mondjuk nem engedheti meg magának, hogy ismét a liga legtöbbet droppoló elkapói közé tartozzon.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről