Connect with us

Hír

Ha így folytatja, Reid top5-ös edző lehet

Andy Reid az egyik legkevésbé felkapott edző a médiában, pedig az eredményei és tudása alapján legrosszabb esetben is ott van az öt legjobb aktív edző között. Nem véletlenül kapott egy ötéves szerződéshosszabbítást, amit ha kitölt, ráadásul pont ilyen eredményesen, akkor minden idők öt legtöbb győzelemmel rendelkező edzője közé kerülne.

 

 

Reidnek jelenleg 173 győzelme van, ami holtversenyben a 11. Jeff Fisherrel (igen, ő az a Jeff Fisher). 13 győzelem kell neki Chuck Knox beéréséhez a top10-be kerülésért, illetve 55 ahhoz, hogy Don Shula, George Halas, Tom Landry és Bill Bellichick mögött az 5. legtöbb győzelme legyen. Ez pedig egyáltalán nem lehetetlen, legalábbis az eddigi teljesítménye alapján.

 

Az 59 éves Reid egy 1/1-es csapatot vett át 2013-ban és egy 11-5-tel kezdett. Rá egy évre becsúszott egy 9-7-es szezon, viszont utána megint 11-5-ös alapszakaszt produkált vele a csapat egy rájátszásgyőzelemmel, illetve tavaly 12-4-gyel második kiemeltek lettek az AFC-ben. Ez négy év alatt 44 győzelem. A Chiefs ráadásul még mindig nagyon egyben van, Alex Smith mögött pedig ott van Patrick Mahomes, így elvileg tényleg minden adott ahhoz, hogy Reid még öt évig évi 11 győzelmet szállítson.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!