A Redskins védőkoordinátora, Greg Manusky megerősítette, hogy idén engedik majd Josh Normant az ellenfél legjobb elkapójával meccselni. Tavaly ez nem így volt és elég sok kritikát is kapott a Redskins ezért, amikor az ellenfél első számú WR-e folyamatosan megégette a túloldalon Breelandet. A PFF-től Scott Barnett állt elő pár érdekes adattal azzal kapcsolatban, hogy milyen esélyei lehetnek a kiváló cornerbacknek Odell Beckham, Alshon Jeffery és Dez Bryant ellen, akikkel kétszer is találkozik majd idén.
Kezdjük azzal, hogy elismerjük Normant, aki az utóbbi három évet nézve a második legalacsonyabb passer ratinget engedte a CB-k között (61.0, Sherman vezet 60,2-vel, a harmadik Chris Harris 66,6-tal), illetve a második legkevesebb yardot engedte coverage snapenként (0,81, az első Chris Harris 0,70-nel, a harmadik Richard Sherman 0,83-mal). Mielőtt megnézzük, Norman és az NFC East legjobb elkapói összehasonlítását, elevenítsük fel a route tree-t, azaz hogy melyik útvonal mit is jelent.
Most már belekezdhetünk a matchupokba, legyen az első Odell Beckham, akivel kapcsolatban van egy érdekes statisztikánk is. OBJ első 25 meccsén (mielőtt Normannel először találkozott volna) 266 targetből mindössze 4 dropja volt, ezután viszont 19 meccsen 188 targetből 19 drop, tehát valami nagyon elszakadt nála annál a cicaharcnál.
Szóval Beckham vs Norman. Beckham átlag feletti játékos majdnem minden útvonalon, azonban hosszú route-ok nem kedvező matchupok Norman ellen, a Go, Corner és Post útvonalakon is kicsi esélye lesz a Redskins ellen, viszont például a Comeback, az In, a Quick out vagy a Slant útvonalakon előnyben lehet.
Jeffery vs Norman. Jefferynek tökéletes matchup Norman, hiszen amiben a legjobb az elkapó, abban a legrosszabb a corner, név szerint a Crossing route, az In és a Comeback, amiben Jeffery kimagaslik. A hosszú útvonalakat itt is lehet hanyagolni, de azon felül, hogy Norman azt elég jól védekezi, Jeffery abban ráadásul átlag alatti.
Dez vs Norman. Dez megszívta, mert amiben Norman rossz, ő abban nem jobb az átlagnál. Egyedül az Out route-on lehet nagy előnye Bryantnek. Ez megmagyarázza azt a statisztikát, hogy eddig karrierje során Norman ellen 12-szer vették célba, amiből csupán 4 elkapás született 38 yardért és 0 TD-ért.
Még egy érdekesség a végére. Az összes elkapót tekintve, aki felé legalább négyszer dobott irányítója, mikor Norman volt coverage-ben, Beckham rendelkezik a legjobb WR ratinggel (passer rating, csak az adott elkapó felé), Jeffery pedig a legjobb yard/target mutatóval.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Lehet nagy az arca, de melyik kiváló cb-nek nem az? Josh Norman ott van a top3-ban,pont.