Connect with us

Hír

Jason Peters hosszabbított!

Nem várt sokáig Peters és az Eagles, és a tegnapi megszellőztetett hajlandóság után ma nyélbe ütötték a klasszis LT újraszerződését. Peters további egy évvel toldotta meg a jelenlegi 2018-as szezont bezáró szerződését, így teljesült a vágya: megvan a szerződése karrierje végéig, és Eagles játékosként vonulhat vissza.

 

 

Nagyon sokat jelent számomra, hogy nem kell évről évre a szerződésemről tárgyalni, hanem le van tudva 3 évre előre, és az Eaglesből vonulhatok vissza. Imádom az elnököt, Jeffrey Lurie-t, imádom a csapatot, a szurkolóinkat és Philadelphia városát is, és hálás vagyok mindenkinek, aki lehetővé tette a célom teljesülését.

 

A 35 éves baloldali tackle 2004 óta tagja a profi ligának, draftolatlan újoncként a Buffalo Bills játékosaként mutatkozott be az NFL-ben. 2009-ben cserélt érte a Howie Rosemant is soraiban tudó Eagles front office, hogy aztán az ő két rezsimje alatt is a Sasok játékosa maradjon. Maga Roseman is örül az egyezségnek.

 

Jason egy jövőbeli Hall of Famer, egy igazi vezér, egy élő legenda. Hosszú évek óta betonbiztos tagja a támadófalunknak, aki mindig szívét-lelkét kitette a csapatért. Most, hogy teljesítettük a vágyát, hogy nálunk fejezze be pályafutását, és amivel lezártunk egy elég feszült pár hónapot, akár még jobb teljesítményre is képes lehet.

 

Peters ezzel az új szerződéssel akár $32,5 milliót is kereshet a további három szezonban, $15,5 milliót garantáltan a kezébe kap. Ezzel lehetővé tehetik a salary cap megnövelését, egyben továbbra is nevetségesen olcsón lehet az övéké Peters.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!