Connect with us

Minden ami NFL

Kinek mennyire kemény? – NFC North

Az NFC North küzdelmei tavaly úgy alakultak, hogy csupán egy negatív mérlegű csapat lett, ez 2017-ben sem lesz másképp. Az elmúlt szezonban egy csapat sem emelkedett ki nagyon a kvartettből, most azonban egyikük toronymagasan nyerni fogja a csoportot, az NFC top kiemeléseiért küzdve. A sorsolás papíron egyik csapatnak sem túl kemény, lássuk, ki hogy birkózik meg vele!

 

Chicago Bears

  • Érdekesség, hogy a bye weekjük pont a szezon felénél jön, mindkét etap 4-4 hazai és idegenbeli mérkőzést ölel fel.
  • A sorsolás nehézsége (0.479) nem vészes, a 19. legerősebb csupán.
  • Az első fordulós ellenfelükhöz hasonlóan, nekik is kijut az MVP-kből, csupán Brady nem lesz terítéken.
  • A második fordulóban egy pikáns meccsre számíthatunk, hiszen Mike Glennon a volt csapata ellen vezetheti hadba a Medvéket.
  • A hetedik fordulóig nem találkoznak olyan csapattal, akik 2016-ban negatív mérleget produkáltak volna, utána viszont hattal is.

Nem mondható kifejezetten erősnek a sorsolásuk a 2016-os győzelem/vereség mutatók alapján, mégis nagyon erős kezdésnek néz elébe a tavalyi szezon után újjáépülésbe vágó chicagoi alakulat. Rögtön a Super Bowlban alulmaradó Falconst fogadják, ahova én beírnék melléjük egy L betűt, csakúgy, mint a felvértezett Bucs és a két bajnokesélyes gárda, a Steelers és a Packers ellen. Az első győzelmet a gyűlölt rivális, a Vikings ellen szerzik meg október 9-i Monday Night Football alkalmával. A várva várt győzelmet két újabb zakó fogja követni, előbb Baltimore-ban maradnak alul a jóval erősebb Ravens ellen, majd a csalódást keltő 2016-os szezon után feltámadó Panthers keni el a szájukat a szeles városban. A szezon első felét azonban győzelemmel zárják le, bravúros módon fogják felülmúlni a Saintset a SuperDome-ban. Így az első nyolc meccs után 2-6-os mérlegük lesz, egy hazai és egy idegenbeli győzelemmel megfűszerezve.

 

A nem túl fényes első etap után következik a Green Bay elleni visszavágó otthon, melyen ugyan megszorongatják a Packerst, de a bomba formába lendülő Rodgers ellen kevesek lesznek. Csoportrangadó után egy újabb NFC North riválist fogadnak, ezúttal több sikerrel, a Lions ellen születik meg a harmadik győzelmük. A győzelmi szériát viszont nem tudják fenntartani, a Wentz vezette Sasok legyűrik őket, de édes lesz a bosszú a 49ers ellen, akik egy halom picket “loptak” tőlük a drafton, hiszen a decemberi hideg nem a nyugati parti csapatnak fog kedvezni. Az utolsó négy forduló három idegenbeli meccset fog hozni a Maciknak, pont annyit, ahány vereséget is. Előbb a Bengals otthonába látogatnak, ahol kevésnek fognak bizonyulni, majd a Lions vág vissza nekik Detroitban. Az utolsó hazai meccsüket viszont behúzzák, hiába erősített jól a Browns, a Bears nagy nehézségek árán, de le fogja őket gyűrni. A szezont pedig a rájátszásra hajtó és bosszúvágytól fűtött Vikings ellen zárják le, egy újabb vereséggel. 2016-hoz képest tehát a mérlegüket sikerült javítaniuk, de még így is csak egy 5-11 jön majd össze nekik, mely megint egy magas draftjogot fog eredményezni a chicagói franchise-nak.

 

Minnesota Vikings

  • A Vikings – papíron – egy fokkal könnyebb sorsolást tudhat magáénak a tavalyi mérlegeket alapul véve, csupán a 27. (holtversenyben) legerősebb a ligában 0,453-as mutatóval.
  • Csakúgy, mint a Bears, ők is nyolc meccset játszanak a bye weekig.
  • Rögtön az első héten visszatér Minneapolisba Adrian Peterson, érzelmes összecsapásra számíthatunk.
  • A negyedik forduló is fog hozni pikáns párosítást: az egykoron detroiti Riley Rieff vs Ezekiel Ansah párharc jónak ígérkezik.
  • Az első hét fordulóban négy Super Bowl győztes irányítóval fognak találkozni: Brees, Big Ben, Rodgers és Flacco.
  • Pikáns lesz az októberük, zsinórban három csoportrangadójuk lesz a 4-6. hét között.
  • Október 29-én a londoni Twickenham stadionban játszanak majd a Browns ellen.
  • A november/december fordulója húzósnak ígérkezik a három egymás utáni vendég meccsel.
  • Összesen 10 mérkőzésük lesz a szabad dome-ban és csupán hat szabad levegőn.

 

A szezont egy könnyűnek ígérkező sikerrel nyitják meg a Saints ellen, de 2017-ben hamarabb fog jönni a hideg zuhany, mint a tavalyi szezonban. A bombaerős Steelers otthonából lógó orral fognak távozni, majd a Bucs lepi meg őket otthoni környezetben, nem fogják tudni tartani a Winston vezette légitámadásokat. Az első csoportrangadót sikeresen vívják meg a Lions ellen, majd meglepetésre a Chicago ellen szenvednek vereséget. A pofonból azonban jól állnak fel Zimmer legényei és hazai környezetben, nagyon fordulatos meccsen verik meg a Packerst. Ez akkora lendületet fog adni a Liláknak, hogy a Ravensnek sem lesz ellenszere rájuk, majd a Brownst is sikerül két vállra fektetniük az európai Vikings szurkolók legnagyobb örömére. A hullámzó teljesítményüknek köszönhetően, az első nyolc mérkőzés után a bye weekre 5-3-as mérleggel vonulnak majd.

A győzelmi szériájukat a londoni túra utáni pihenőhét sem töri meg, a fővárosban múlják felül a Redskinst, utána pedig a Rams szezonjába rondítanak bele, ezzel egy öt meccsre nyújtva a győzelmi szériájukat. De Minneapolisban sincs kolbászból a kerítés, a tél beköszöntével rájuk is cudar idők várnak, egy három mérkőzéses idegenbeli túrára mennek. Előbb Ditroitba látogatnak, ahol a Lions visszavág nekik a Hálaadás napi csoportrangadón, majd Super Bowlban elhasaló Falcons otthonából távoznak a zsinórban második vereségükkel. Ha ez még nem lenne elég, akkor a december eleji összeomlást a carolinai vendégszereplésük tetőzi, ezzel a harmadik vereségüket is elszenvedik az NFC South csapataitól. A Bengals elleni meccsükön viszont visszajönnek a gödörből, de csak egy győzelem erejéig, melyet a playoff formában játszó Packers szakít meg. Legnagyobb örömükre a Bearst sikerül az utolsó léten megfogniuk, ezzel 9-7-es mérleget alakítanak ki, felülmúlják a 2016-os felemás évadot.

 

Detroit Lions

  • A csoportban a detroiti csapatnak van a második legkönnyebb sorsolása, az erősorrend nehézsége liga szinten csak a huszonegyedik (karöltve a Brownséval) 0.469-es mutatóval.
  • Csupán négy olyan csapattal találkoznak, akik tavaly playoffba jutottak, igaz a Packesszel kétszer is.
  • A Vikingshoz hasonlóan, ők is csak tíz meccset játszanak dome-ban, hatot pedig hagyományos stadionban.
  • Az európai szurkolóik örülhetnek, hiszen tizenegy meccsük lesz a – magyar idő szerinti – 7 órás sávban és csupán háromszor kell majd éjszakázniuk, igaz, kétszer egymás után. Ez némileg a párosítások érdekességéről is árulkodik.
  • Sorozatban másodszor mérkőznek Hálaadás napján a Vikingsszal, ilyenre korábban még nem volt példa.

A Lions 2017-es sorsolása nagyon kemény kezdéssel indít, csupa rájátszásesélyes csapattal kell megmérkőzniük az első öt forduló mindegyikén. A kickoffjuk a Cardinals elleni hazai győzelemmel lesz édes, de nem fog sokáig tartani az örömük, mert az NFC egyik legjobb csapata azonnal megálljt parancsol nekik, New Yorkból térnek haza elkent szájjal. A lejtőn a Falcons görgeti tovább őket, nagyon hamar elvéve a hazai veretlenségüket. A negyedik fordulóban meglesz nekik is az első csoportrangadójuk, melyet egyből el is buknak a rájátszásra éhező Vikingek ellen. A nem túl rózsás kezdés mellé még egy hazai vereség adódik a Panthers ellen, de sikerül győzelemmel pihenőre vonulniuk, az egykor rettegett SuperDome-ból térnek haza egy W-vel. Az első hat meccsük tehát a mérleget tekintve kiegyensúlyozott lesz a 3-3-mal, a játékuk azonban folytonos hullámvasútra fog emlékeztetni.

Ha ez első etap sorsolása nem lett volna elég nehéz, akkor a Steelers vendéglátása dob még rá egy lapáttal a Lions gondjaira, hiszen vereséggel hagyják el a műfüvet. Ezután jön az idény egyik legnehezebb mérkőzése, a Lambeau Fieldre látogatnak, ahol a szezon ötödik veresége is becsúszik, de még a pillanatnyi gyengélkedés sem töri meg a csapat lendületét. Az előttük álló két meccs nem ígérkezik túl nehéznek, a Brownst simán verik hazai pályán, viszont a gyengének tűnő Medvéket nem sikerül felülmúlniuk. Rivális után rivális jön, a Vikings törne győzelemre Detroitban, de Staffordék ezt máshogy gondolják és a Vikingeket is sikerül majd két vállra fektetniük. A lendületüket a baltimore-i vendégszereplés sem töri meg, a szintén playoffra pályázó Ravensnek nem sikerül megvernie Caldwell fiait. Azonban nem sikerült megszerezni a harmadik W-t, hiszen a szezon meglepetéscsapata, a bombaerős Bucs legyűri őket Floridaban. Az utolsó előtti csoportrangadójuk a Bears elleni revanssal ér véget, sikerül életben tartani a rájátszás-reményeiket, sőt a Cincy ellen ezt fokozni is tudják. A szezonjuk sorsdöntő meccsét hazai környezetben vívják meg a Sajfejűek ellen, de Rodgers God-mode-ban lesz már ekkorra, a Ford Fielden fog elvérezni a Lions. A hullámvasútszerű szezonjuk 8-8-as mérleggel zárul, ezzel egészen biztosan nem fognak playoffba jutni a veretes csapatokból álló NFC-ben.

 

Green Bay Packers

  • 0.480-as erősségű sorsolásuk a csoportban a legerősebb, az NFL-ben csupán a 18. legkeményebb.
  • Nem lesz könnyű a szezonjuk befejezése, az utolsó hat mérkőzésükből csak kettőt játszanak hazai körülmények között.
  • Öt prime time meccsük lesz, ebben a kategóriában ők viszik a prímet a csoportban.
  • Három Super Bowl győztes irányítóval is otthon néznek farkasszemet, Wilson, Brees és Flacco érkezik majd vendégségbe.
  • A tavalyi első két kiemelttől rendre kikaptak az alapszakaszban, ezúttal is megmérkőznek velük, ráadásul idegenben.
  • Rodgers a bye week után közvetlenül csak kétszer kapott ki, akkor is az AFC valamelyik csapata tudta felülmúlni. Ha két hét pihenő után jött a Lions, akkor pedig tökéletes a győzelmi mutató (3/3).
  • Csupán négy olyan csapattal (Browns, Bears, Panthers, Bengals) találkoznak, akiknek a 2016-os mérlegük negatív volt, ráadásul mind a négy alakulat a top10-ben draftolt idén.

A Green Bay egy igazán pikáns meccsel indítja a ’17-es szezont, a kőkemény Seahawkst fogadják hazai pályán. Rodgers még kicsit rozsdás lesz a nyitányon, mellyel el is fog dőlni, hogy nem nyerhetnek, a Hawks neve mellé fog a W kerülni. Tavaly kétszer is kikaptak a Falconstól, ezt megbosszulva most Atlantában vesznek revansot, ezzel egyenesbe állítják a szezonjukat. A nagy győzelemnek köszönhetően megjön a Packers étvágya, visszavágnak a Lambeau-n a Bengalsnak a 2013-as verségért, majd az ősi rivális Bears ellen is mosollyal hagyják el a pályát. A három győzelmes szériájukat a Cowboys töri meg Arlingtonban és a következő vendégszereplésük sem úgy fog alakulni, mint ahogy azt korábban eltervezték, a Vikings túl nagy falatnak fog bizonyulni. A bye week előtt egy győzelem azért még összejön a Saints ellen, a két sztár irányító párharcából Rodgers fog győztesként kikerülni, mellyel az is eldől, hogy hét mérkőzés után nem lesz negatív a mérlegük, viszont a 4-3-as mutatóval várhatják a szezon hátralévő részét, amikor a csapat igazán harapós kedvében lesz.

A kis pihenő jót fog tenni a csapatnak, a védelmet sikerül jobban összerántani, melynek az eredménye az lesz, hogy a Lions is lógó orral fog Wisconsinból távozni. A Chicago elleni visszavágó kiélezett mérkőzést fog hozni, a Macik a Soldier Fielden a novemberi hideg ellenére is meg fogják izzasztani vendégüket, de végül a Packersé lesz a győzelem. A november vége/december eleje nagyon húzós sorsolást fog hozni McCarthy fiainak, a Ravenst ugyan még sikerül nagy nehezen legyűrniük, a Steelers azonban túl nagy falatnak fog bizonyulni, nem sikerül begyűjteni a W-t a Heinz Field közönsége előtt. Az újbóli erődemonstráció a Buccaneers ellen fog jönni, ahol egy kifejezetten pontgazdag mérkőzés végén a Kalózok megfáznak a hűvös északi vidéken. Ez a győzelem akkora löketet fog adni az MVP formában focizó Rodgersnek és az egész csapatnak is, hogy az utolsó négy összecsapásukon már vissza sem néznek. A brutális decemberük ellenére, ahol 21 nap alatt három idegenbeli meccsük lesz, sikerül valamennyi találkozójukat győzelemmel letudni. Előbb a Brownst verik Clevelandben, majd egy izzasztó túrájukról térnek haza sikerrel Newtonék otthonából. Ha nem lett volna elég meredek a carolinai kiruccanás, akkor a Vikings tetézi a bajt, de sikerül észnél lenniük és visszavágniuk a Lila mezes csapatnak. A szezon fináléját a mindent egy lapra feltevő Lions ellen zárják, ahol a Packers a minél magasabb kiemelésért, a Lions pedig a playoffért fog harcolni. A detroiti meccs végeredménye a Sajtfejűek diadalát fogja eredményezni, mellyel újra az NFC North élén végeznek a 12-4-es mérlegükkel.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!