Connect with us

Magyar foci

Overtime – Páváskodunk

Te jó ég, micsoda zárófordulón vagyunk túl! Mindhárom összecsapás rendkívül izgalmasra sikeredett, a hétfői végén pedig tényleg a székünk karfáját szoríthattuk erősen, ráadásul nem csak a semleges nézők vagy a résztvevő csapatok szurkolói, hanem a Wolves játékosai és szurkolói is lerághatták mind az összes körmüket. Látványban sem volt hiány, az első két meccsen elképesztő támadójátékot láttunk, a harmadik pedig a védelmek szerelmeseit is kielégítette.

 

 

E heti Overtime podcastünk vendége Papp “Páva” Peti volt, a Gorillaz védőfalembere, akivel a záróforduló mellett a dunaújvárosiak újonc szezonjáról is beszélgettünk, de természetesen nem maradhatott ki a DIV1-DIV2 sem az adásból, főleg hogy Peti a Budapest Eaglesszel még versenyben van a DIV1 bajnoki címéért.

 

A mai Overtime azért is különleges, hiszen pontosan egy hónap választ el minket a HFL döntőjétől, a jeles nap alkalmából pedig egy nagy bejelentéssel is szolgáltunk a döntő és annak vendégei kapcsán, illetve természetesen páros belépőt is nyerhettek!

 

Ezt az adást is természetesen le tudjátok tölteni IDE kattintva jobb klikkel és a mentés másként opcióra kattintva, de eléritek az Itunes csatornánkról is.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!