Connect with us

Hír

Taborban töretlen a bizalom

Teez Tabort sokáig az egyik legtehetségesebb cornerback prospectnek tartották idén. Aztán fokozatosan gyülekeztek a viharfelhők a játékos feje felett. Először a magatartásával kapcsolatban merültek fel kérdések, majd a Combine alatt egy 4.62-es 40 yardot sikerült futnia, ami rettentően gyenge.

 

 

A Lions mégis a második körben választotta ki és egyelőre úgy tűnik nem bánták meg. A csapat general managere kiemelte, hogy kiváló ösztönökkel rendelkezik a játékos és hogy elképesztő reakcióideje van. A gyorsaságát kritizáló hangok pedig fel vannak nagyítva.

 

„Ő igazán nagyban gondolkozik, nincs a földhöz ragadva és pont ezért lehet sokra képes. Mindig előre gondolkozik, így mire a play a támadóhoz ér ő már tudja, hogy mi fog történni.”

 

A bizalom tehát elég erős Tabor iránt, aki a draft óta nem győzi hajtogatni, hogy megváltozott a mentalitása is. A Lions nem olyan erős cornerback poszton, mint elsőre tűnik, mert az igaz, hogy Darius Slay top10 cornerback a ligában, de mögötte inkább keveset bizonyított vagy kisebb nevek vannak. Tabornak jó esélye van a kezdőre is, akár csak nickel cornerként a kezdetekben.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!