Connect with us

Hír

A Bengalsnak tartania kellett volna a szavát

Bradley Roby a 2014-es draft 1/31-ese volt, de állítása szerint a Bengals megígérte neki, hogy 1/24-re kiviszik. Azonban a Bengals meggondolta magát, így inkább behúzták Darqueze Dennardot: lett egy bustjuk az egyik legígéretesebb fiatal corner helyett.

 

Azt mondták: “Ne aggódj emiatt. Amikor mi jövünk, téged fogunk választani.”

 

– mesélte Roby.

 

 

Jó eséllyel azonban a pályán kívüli ügyei miatt túlságosan neccesnek ítélte meg a Bengals (pont ők!), így Roby lecsúszott a Broncosig, ahol Aqib Talib és Chris Harris mögött tanulhatott, illetve már egy Super Bowlt is nyert. Ezzel szemben Dennard még csak a kezdő közelébe sem tudott kerülni, cserének is gyenge, bár a Bengalsban nagyon bíznak benne, hogy öt év alatt csak fel tudják küzdeni egy közepes szintre. Ellenben Roby 1-2 éven belül átveheti Talib helyét.

 

Lassan eljön az én időm. Nem aggódok miatt. Csak azt akarom, hogy a Broncosnál tudják, nagyszerű vagyok, amit majd a pályán is bizonyítani fogok.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások