Connect with us

Hír

Adam Gase-től minden Dolphins játékos tanulhatna

Javában zajlik az offseason, így a menetrendszerinti fogadkozásokon is túl vagyunk a Dolphins részéről, mely szerint idén aztán tényleg oda-vissza verik a Patriotsot, de ezekre az NFL közeg és a szurkolók egyaránt legyintenek, ugyanis teljesen értelmetlen dolog hónapokkal az összecsapások előtt arcoskodni pláne úgy, hogy mindannyian tudjuk, hogy mi szokott ezeknek a vége lenni, de úgy tűnik Jarvis Landryék nem tanulnak semmiből, ez legyen az ő bajuk.

A csapat vezetőedzője, Adam Gase azonban okos ember lévén nem mond semmiféle előrejelzést a Patriots elleni mérkőzésekkel kapcsolatban. Amikor a PFT Live podcastben Mike Florio megkérdezte őt arról, hogy megfordult-e már párszor a fejében, hogy bárcsak ne lenne a divízióban a New England. Gase erre elmondta, hogy igazából miért is érzi a kényelmesnek a jelenlegi helyzetet.

 

 

Számunkra ez nagyon jó, ugyanis kétszer játszhatunk a liga legjobb csapatával. Ezen mérkőzésekkel pedig könnyebben el tudjuk magunkat helyezni az NFL erősorrendjében. Tavaly kétszer győztek le minket, mindkét alkalommal nagyon könnyedén. Hosszú út áll még előttünk, hogy komoly kihívói lehessünk a Patriotsnak hosszú távon.

A két vereség ellenére a Dolphins a szezon végén rájátszásba jutott, Gase szerint többek között annak köszönhetően, hogy a játékosai nem tulajdonítottak ezen vereségeknek nagy jelentőséget. Amikor persze a Patriots lesz az ellenfél, ők lesznek a koncentráció középpontjában. A felek gyorsan túl lesznek egymáson, ugyanis 2017-ben 15 napon belül le is tudhatják az egymás elleni mérkőzéseiket.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!