Connect with us

Hír

ASJ: A Jets nem bánja meg, hogy esélyt adott nekem!

Austin Seferian-Jenkins az utolsó szalmaszálakba kapaszkodhat, miután többször is elkapták már ittas vezetés miatt. A Tampa Bay Buccaneers tavaly megunta ezeket, és kivágta a játékost, akit azóta a liga is elmeszelt, így az új szezon első két meccséről kimarad. A New York Jets azonban adott egy utolsó lehetőséget a fiatal tight endnek, aki nem győzi meghálálni a bizalmat.

 

 

Egy teljesen új ember bőrében érzem magam, nagyon jó érzés. Nagyon sok mindenen mentem keresztül hogy átéljem ezt az érzés, most pedig itt az ideje, hogy visszafizessem a belém vetett bizalmat. A Jets volt az egyetlen, akik bíztak bennem, és hogy ki tudok jönni abból a gödörből ahová kis híján végleg belöktem magam, emiatt örökké hálás leszek nekik, ezt viszont főként a pályán szeretném bizonyítani.

 

A még mindig csak 24 éves, korábbi 2. körös Seferian-Jenkins egy sikeres rehabon van túl, állítása szerint azóta tiszta a szervezete az alkoholtól. Ráadásul nagyon sokat edz egyedül is, így jókora súlyfeleslegtől is megszabadult, állítása szerint bombaformában várja a soron következő idényt. Az új OC, John Morton talán többször alkalmazza majd tight endjeit mint a korábbi elődjei, így ASJ-nek is nagy szerep hárulhat a támadások sikerességében.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!