Végre pont került Branden Albert és a Jacksonville Jaguars közös jövőjének kérdésére, még ha nem is úgy, ahogyan arra számítani lehetett. A hisztis tackle megunta az életet, és inkább a visszavonulás mellett döntött a 32 éves támadófalember, nem kis kulában hagyva ezzel új csapatát.
Albert már amikor márciusban Jacksonville-be került is azt hangoztatta, hogy fizetésemelést szeretne, amit értelemszerűen nem adtak meg neki, így ő nem járt sem edzésekre, és nem is reagált bármilyen telefonhívásra. Sokáig csak találgattak még a Jaguarsnál is, hogy egyáltalán él-e még a játékos, de úgy tűnt az edzőtáborra már lelátogat, a mai bejelentése viszont ezt is kizárta. A korábban 2013-ban és 2015-ben is Pro Bowler LT visszavonul a profi focitól.
Albert még márciusban került egy emlékezetes huzavona után a Dolphinstól a Jaguarshoz, egy 2018-as 7. körért cserébe. De mivel Julius Thomas is akkor váltott klubot, csak a másik irányba, gyakorlatilag a két játékos mellé egy 2017-es és 2018-as 7. körös pick cserélt gazdát.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- sirarcheer on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!