Dallasban vagy tudnak már valamit, vagy csak nem szeretnék a véletlenre bízni a dolgot. Ezekiel Elliott eltiltása ugyanis még mindig a levegőben lóg, emiatt a csapat biztosra ment, és Adam Schefter információi szerint leigazolta a Broncos, a Vikings és a Chargers korábbi futóját, Ronnie Hillmant.
Elliott várhatóan maximum két meccses eltiltást kaphat, már ha kap, de a mögötte lévő Darren McFadden-Alfred Morris duót kevésnek gondolta Jason Garrett, ezért egy harmadik veteránt is hoztak neki. Alfred Morris szénája amúgy is kifelé áll már egy ideje Dallasból, McFadden térde pedig időzített bomba, így elkél egy biztosíték, emögött a támadófal mögött amúgy sem kell sztárnak lenni hogy jól teljesíts.
Hillman 2012 óta profi, karrierje nagy részét Denverben töltötte, majd tavaly volt Minnesotában és – akkor még – San Diegoban is. Mindössze 15 meccse van kezdőként, összesen 56 találkozón lépett pályára, és majd’ 2000 yardot szorgoskodott össze a földön.

Legfrissebb cikkeink
- Új legjobban fizetett cornere van a ligának!
- Egyelőre úgy néz ki, hogy Allen Lazard marad a Jetsben
- Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Mock draft a szabadügynök piac lecsengése után
- A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- Rövidhírek a hétvégi igazolásokról
- Egyáltalán nem köteleződött el Sam Darnold mellett a Seahawks
- BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- A Chiefs visszaigazolta JuJu Smith-Schustert
- Kivágta tavaly drágán igazolt cornerét a Titans
- Elcserélheti kezdő tight endjét az Eagles
- Aaron Rodgers a Vikingsra vár, hozzájuk szeretne aláírni
- Pár napja kivágta, most mégis visszaigazolja Kyle Juszczyket a 49ers
- TRADE: A Vikings megszerezte a 49ers futóját
- A Falcons tényleg nem vágja ki Cousinst, kifizette a 10 millió dolláros bónuszát
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
- Hurrá Torpedó on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Cseh Tibor on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Pedro44 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- LG on A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban