Connect with us

Hír

Howard már most érzi a mentális váltást az egyetemhez képest

Nemrég írtunk cikket arról, hogy az amerikai futball – hasonlóan a többi sporthoz – nem csak a fizikai, de a mentális felkészültségen múlik. Akkor Bobby Wagner nyilatkozta, hogy többnyire a mentális erő akár fontosabb is, mint a fizikai erőnlét. Most még érdekesebb téma került elő, ugyanis O.J. Howard, a Buccaneers újonca mondta el, hogy már most érzi a mentális különbséget az egyetemi foci és a profi liga között.

 

 

Minden jól ment a csapatmegbeszéléseken és az edzéseken. Ez sokkal inkább egy mentális váltás, mint fizikai. Figyelmesen kell tanulnod és feldolgoznod a dolgokat, hogy aztán megvalósíthasd a pályán is a dolgokat.

 

Ráadásul, a pályán ott lesz az ellenfél is, aki megpróbálja megakadályozni a jól begyakorolt tervedet és nem tudsz segítséget kérni play közben. Arról már nem is beszélve, hogy itt 5-10-15 éves rutinnal megáldott ellenfeleid lesznek. Egy rookie-nak ez hatalmas kihívás. A hirtelen jött dollárkötegek kezeléséről már nem is beszélve. Howard még ejtett pár szót erről is.

 

Nem csináltam még semmit amiért idejöttem, ezért nem is akartam elkölteni mindent. Egyetlen dolgot vettem, a többivel megvárom a szezont.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!