Az edzőtáborok során jelentett sérülések minden szurkoló számára fokozott aggodalmat szolgáltatnak, a Bengals rajongóinak pedig most tényleg van okuk lélegzetvisszafojtva követni az eseményeket.
A csapat kezdő safetyjét, George Ilokát ugyanis kiskocsin kellett levinni a pályáról egy térdsérülést követően. A legfájóbb az egészben, hogy non-kontakt sérülésről van szó, egy passzjáték során coverage közben elesett és sokáig még felkelni sem tudott, hogy elsétáljon a kocsiig.
Az elmúlt években ugrásszerűen megnőttek az edzőtáborok során elszenvedett ACL és MCL szakadások és egyéb non-kontakt sérülések, amik már júliusban tönkretehetik egy játékos szezonját. Idén eddig ezekről kevés szó esett szerencsére, azonban úgy tűnik, a tendencia folytatódik és ismét nem ússzuk meg az edzőtáborokat ilyenek nélkül. A safety állapotáról egyelőre még semmi konkrétat nem tudunk, úgyhogy még ne kongassuk a vészharangot, de az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve nem jó ómen, ha ilyen történik valakivel már júliusban.
Iloka 2013 óta kezdő a Bengalsban és ez idő alatt mindössze négy alapszakasz mérkőzést kellett kihagynia.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások