Connect with us

Hír

Lábon lőtték, majd ki is vágták

A Titans guardját, Sebastian Tretolát még múlt héten lőtték lábon Arkansasban, de szerencsére megúszta komoly sérülés nélkül, hamar kiengedték a kórházból. A Titans rosterén azonban nem sikerült megragadnia, azaz a kivágást nem úszta meg, pedig még csak az edzőtábor elején vagyunk. Azt talán kijelenthetjük, hogy nem élete legjobb hetén van túl.

 

 

Tretolát tavaly választotta ki a Titans a hatodik körben és mindössze egy mérkőzésen játszott újonc évében. Most azért (is) vágták ki, hogy helyet tudjanak szorítani új igazolásuknak, a pass rusher Eric Waldennek. Legutóbb akkor hallhattuk Tretola nevét, amikor csapattársával, Tajae Shape-pal együtt megvádolták, hogy összeverekedtek egy férfivel Nashville-ben. A játékosok azzal védekeznek, hogy önvédelem volt és be is nyújtottak egy keresetet az illető ellen.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!