Connect with us

Hír

Meglepetés: az Eagles elcserélte Allen Barbre-t

Az Eagles bejelentette, hogy Isaav Seumalo kezdi meg az edzőtábort kezdő left guardként, ezzel együtt a korábbi kezdő, Allen Barbre távozni kényszerül. Érdekes lépés, hisz Barbre remekül játszott tavaly.

 

Allen Barbre a profik profija. Nemcsak, hogy segített a csapatnak a remek játékával, de több poszton is bevethető volt, így számíthattunk rá a nehéz helyzetekben is. Úgy döntöttünk, hogy adunk neki esélyt, hogy más lehetőségek után nézzen, de persze, ha úgy alakul, vissza is térhet hozzánk

 

– mondta Howie Roseman GM.

 

 

Barbre 2007-ben negyedik körös volt, a Packers választotta ki. Játszott később a Seahawks és a Dolphins csapatában is, 2013-ban került az Eagleshöz. A játékára nem is lehetett panasz, az utóbbi két szezonban 28 meccsen kezdett, és Lane Johnson eltiltásával a jobboldali tackle poszton is megállta a helyét. Ráadásul nem is került sokba, mindössze 2,1 milliót keresett volna szerződése utolsó évében (vagyis idén), ennyit spórolt rajta mindössze a csapat.

 

Ami Seumalót illeti, tavaly 3. körös volt, 300+ snapet játszott tavaly és nem volt rossz. Hosszú távon mindenképp ő a megoldás, de aligha marad Barbre is csapat nélkül.

UPDATE:

Barbre-ot végül nem kivágta az Eagles, hanem egy 2019-es conditional pickért cserébe átpasszolta a Denver Broncosnak.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!