Connect with us

Hír

Mindörökké Ohio

Dick LeBeau rengeteg mindent tett le az NFL asztalára. Egész pályafutását a Detroit Lionsban töltötte, edzőként pedig a Pittsburgh Steelers sikereiért tett sokat. A hamarosan 80 esztendős LeBeau jelenleg segédedzőként dolgozik a Titensnél.

Azonban egyik csapathoz sem kötődik annyira, mint a Cincinnati Bengalshoz, vagy a Cleveland Brownshoz.

Mindig is Tigris és Barna leszek legbelül. Ezek mellett persze Buckeye is, hiszen Ohio államból származom és a helyi csapatok állnak hozzám a legközelebb.

 

 

LeBeau 11 évet töltött összesen a Bengals együttesénél, ez idő alatt kétszer is Super Bowlt játszott a csapat miközben a defensive backek edzőjéből defensive coordinatori posztig kúszott fel a ranglétrán. 1991-ben azonban kirúgták és ismét defensive backek edzője lett, ezúttal a Steelersnél, hogy aztán ismét DC posztig küzdje fel magát. 1997-ben aztán visszatért a Bengalshoz védő koordinátorként és segéd vezetőedzőként, majd 2000-ben HC lett a csapatnál. Három szezon után azonban megköszönték a munkáját Cincinnatiben.

LeBeau edzői pályafutását a visszatérések határozták meg, így nem csoda, hogy kirúgását követően ismét Pittsburghbe került. 2004-től kezdve pedig karrierje legeredményesebb évei következtek, hiszen két alkalommal is Super Bowlt nyert a Steelersszel. 2015-ben aztán jött az újabb váltás és Kieth Butlerrel karöltve a Titanshez csatlakozott, ahol az utóbbi évekbeli tudatos építkezés következtében nem feltétlen a valóságtól elrugaszkodott dolog, hogy még eljuthat a Super Bowlba, mielőtt azt mondaná, hogy vége.

De hiába érhet el valami nagyot a Tennessee-nél, hiába a Pittsburgh-i sikerek, LeBeau mindig is ohoi marad, így a Bengalst és a Brownst senki nem előzheti meg a sorban.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!