Connect with us

Hír

Rodgers: Az utolsó 9 évemet kezdem

Aaron Rodgers 13. szezonjára készül, repül az idő. Igaz ebből hármat kiült, de akkor is döbbenetes ez a szám. A decemberben 34 éves irányító tavaly sok szurkolóra hozta rá a frászt, hogy aztán megrázza magát, és végül 40 passzolt TD-vel fejezze be az alapszakaszt. Mostanában hangzatosan hangzanak az irányítók azon kijelentései, hogy 40 fölött is játszanának, ebből Rodgers sem akart kimaradni.

 

 

Úgy gondolom, hogy az utolsó 9 évemet kezdem el a ligában. Az idei lesz a 10. évem, ahol zsinórban kezdek, szóval az a 13 szezon csalóka, nem érzem magam 13 éve profi irányítónak. Minden irányítóról előjönnek a vészharangok amint eléri a 30-as éveinek közepét, hogy ketyeg az óra, és itt az idő utánpótlás után keresni. Fiatal irányítóként álmodni sem mertem arról, hogy ilyen hosszú karrierem lesz, de még messze vagyok a végénél. Nem szeretnék más csapatban játszani, Green Bay-ben szeretném befejezni a karrierem.

 

Rodgers tehát elkötelezett, de nem ártana még legalább egy bajnoki gyűrűvel megerősíteni ezt a köteléket. A Packers évek óta kontendere az NFC-nek, mégis csak egyszer jutottak be a döntőbe az elmúlt 10 évben, ami már nem csak a szurkolókat, de a játékosokat is bosszantja. Az biztos, hogy nem a klasszis irányítón múltak ezek a playoff vereségek, még ha csak egy hajszálnyi is hiányzott a döntőbe jutáshoz például a 2014-es szezonban. Ha idén összeáll a főként fiatalokból álló védelem, akkor meglehet az újabb Super Bowl részvétel a Packers számára.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!