Connect with us

Hír

Mihez kezdhet Fairley nélkül a Saints?

Hatalmas veszteség érte a New Orleans Saints csapatát (ismét), amikor Nick Fairley-nél szívproblémákat állapítottak meg. A játékos a 2017-es évet kihagyja, de lehet a pályafutását is befejezi az egészsége érdekében. Összeszedtünk néhány megoldást, ami orvosolhatja a Saints problémáját.

 

 

A Saints nem éppen a liga legjobb védelmével rendelkezik, a kevés jó játékosukból most elvesztettek egyet. Ezt mihamarabb orvosolniuk kell, különben nem sikerül előre lépniük, Brees pedig szemmel láthatóan kevés ahhoz, hogy egyedül cipelje a csapatot, kell mögé egy nem is elit, de legalább egy normális védelem. Fairley élete szezonját futotta tavaly, amiért hosszabbított is vele a Saints, de lehetséges, hogy már sose fogják tudni használni a játékos tudását a védelemben. A probléma megoldására több lehetőség is adódik.

 

Házon belüli orvoslás

 

Kezdjük a legegyértelműbbel és legegyszerűbbel, hogy házon belül sikerült pótolni a játékát. Tavaly Sheldon Rankins érkezett New Orleansba, hogy ne csak a fal széléről, hanem belülről is tudjanak nyomást gyakorolni a támadófalra, így egy jó játékos már megvan, de kellene mellé még egy használható valaki. Noha ez a legegyszerűbb megoldás, a Saints esetében a legrosszabb is. Nem véletlenül szántak egy első körös draftpicket erre a posztra, mert a merítési lehetőségük siralmas. A legesélyesebb jelölt Tony McDaniel lehet, akinek legalább van rutinja a ligában, mert az utána lévő David Onyemata és Tyeler Davison másod illetve harmadéves játékos, és nem is a legjobbak a posztjukon.

 

Szabadügynök igazolás

 

A házon belüli megoldás nem hozhat túl sok jót, a szabadügynök piacon való körülnézés talán egy fokkal jobb opciókat rejt. Bár nyilván ott sem találni olyan játékost, aki a felső polcra tartozik a posztján, azért vészmegoldásnak bőven jó lehet egy Dan Williams, Cullen Jenkins vagy Kedric Golston hármas, akik abban is segíthetnek, hogy nevelik a fiatalokat. Rankins mellé ugyanis kellene egy nevelő játékos, mert még messze van attól a szinttől, amire a potenciálja alapján hivatott lenne. Ezek a játékosok ráadásul nem is lennének megfizethetetlenek még a komoly pénzügyi gondokkal küzdő Saintsnek sem. Egy fokkal drágább igazolás a Jaguarstól kivágott Jared Odrick lehetne még.

 

Trade

 

Talán erre van a legkisebb esély, hiszen pénz szűkében csak a draftcetlikből tud építkezni a csapat, és ezek biztosítják az olcsó játékosokat is a franchise számára. Egy próbát viszont tehetnek, például a kiárusítást tartó New York Jetsnél, ahol Steve McLendon reális kiszemelt lehet, és talán nem is kellene érte nagy picket áldozni.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások