Connect with us

Hír

Rivers: Keenan Allen úgy mozog, mint az ACL sérülése előtt

Onnan lehet tudni, hogy hamarosan NFL szezon van, hogy sorra kezdenek megsérülni a Chargers játékosok. Elkapófronton kiváltképp peches az utóbbi években a franchise, de Philip Rivers zsenialitásának hála azért ezt sikerül valamennyire ellensúlyozniuk. Most egy rossz hír után végre jó hírt is kaphatnak a szurkolóik.

 

 

Rivers ugyanis méltatta legjobb elkapóját, Keenan Allent, aki remekül mozgott az edzéseken, és újra azt a kíméletlen gyilkológépet látta benne, aki a komoly sérülései előtt is volt. Kelleni is fog egy jó formában lévő Allen a csapatba, hiszen az idei első körös Mike Williams lehet kihagyja az újonc évét egy hátműtét miatt. Ám Allen kórlapjára pillantva sem lehetnek nyugodtak a Chargersnél, sajnos az ő térde is egy időzített bomba, két ACL-szakadás után meg kevés olyan játékos van, aki sikeresen vissza tudott térni, és a sérülések előtti formáját tudta nyújtani.

 

Allen egy remek elkapó, de a 4 éves pályafutása során még egy szezont sem játszott végig, a legutóbbi két idényében pedig mindössze 9 meccsen volt bevethető. Tavaly egy 4 éves hosszabbítást kötött a csapattal, amivel 2020-ig van élő szerződése, de elég strukturálatlan lett a kontaktus, ami miatt alig tudna spórolni rajta valamit a kivágásával a Chargers. Bízzunk benne, hogy tényleg úgy tér vissza, ahogy Rivers mondja, és akkor nem kell ezzel foglalkoznia a Chargers drukkereknek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!