Connect with us

Hír

Rodgersszel még nem tárgyal a Packers

Kirk Cousins visszautasított egy aránytalan szerződést, így inkább franchise tag alatt játszik. Azonban érdekes módon a liga egyik top3-es irányítója, Aaron Rodgers hasonlóan aránytalan szerződéssel játszik és egyelőre nem ültek le a felek tárgyalni.

 

 

Amikor Rodgers szerződést hosszabbított 2013-ban, még két év maradt hátra az eredeti kontraktusából. Hiába kapta meg ő minden idők legnagyobb garantált tartalmát és akkori legnagyobb szerződését, összességében baromi jól járt vele a Packers. Jelenleg mindössze a 6. legjobban kereső QB a ligában, de a mögötte lévők sincsenek messze tőle. Eközben a következő három évben mindössze 45,6 millió dollárt fog keresni, azaz évi 15,2 milliót. 15,2 milliót! Ennyit keres a Bearsben Mike Glennon!

 

Ráadásul vegyük hozzá, hogy Glennon szerződésében vannak komoly garantált tartalmak, míg Rodgers kontraktusában csak némi aláírási bónusz könyvelése. Abból a 45,6 millióban egy cent sem garantált, ha Aarod most összeszedne egy karrierje végét jelentő sérülést az edzőtábor alatt, a Packers kivághatná úgy, hogy egy centet nem kellene fizetnie érte.

 

Rodgers korábban azt nyilatkozta, hogy nem aggódik, tudja, mennyit ér és pár éve nagyon jól megfizette a csapat. Azonban lássuk be, a liga egyik legelitebb QB-jának ennél jóval több jár. És ha át is megy Tom Bradybe, hogy “oké, játszok áron alul”, akkor is az lenne a minimum a csapat részéről, hogy a fennmaradó 45,6 millió dollárt az utolsó centig garantálttá tegye.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!