Connect with us

Hír

Tökéletes szezonról beszélni felesleges és hülyeség

A New England Patriots nem csak az 51. Super Bowlt nyerte meg, hanem a közvélekedés szerint az azt követő offseasont is. Olyannyira domináns csapat benyomását keltik, hogy egyre többször kerül szóba velük kapcsolatban a 19-0-ás szezon, pedig még el sem kezdődött az új évad.

Azonban ezek a hangok nem a Patriots öltözőjéből származnak, ugyanis a special team kapitány, Matthew Slater elmondása szerint ő és csapattársai minden olyan újságírót és szurkolót kinevetnek, akik komolyan gondolják, hogy az első héttől kezdve egészen februárig minden egyes mérkőzést képesek megnyerni úgy, hogy címvédőként nyilván minden csapat az ő skalpjukra vadászik.

 

 

Amikor feljön a tökéletes szezon vagy valami ehhez hasonlót hallasz, nem tudsz mást csinálni, csak kuncogni. Úgy értem, már az is nagyon nehéz dolog, hogy folyamatosan versenyképes legyél ebben a ligában. Bármilyen beszéd arról, hogy véghezviszünk egy ilyen szezont távol áll tőlem és a csapattól. Most csak arra koncentrálunk, hogy az edzőtáborunk sikeres legyen. Az év ezen időszakában az a feladatunk, hogy felkészüljünk az előttünk álló kihívásokra, nincs energiánk a tökéletes szezonnal foglalkozni, főleg úgy, hogy az éles meccsekig több mint egy hónapot kell még várni.

Nem csak Slater, hanem Julian Edelman is megszólalt ezzel kapcsolatban, ő konkrétan hülyeségnek nevezte a Patriots és a 19-0 egy mondatba illesztését. Azonban akár tetszik a Patriots játékosainak, akár nem, a tökéletes szezonról való találgatások addig nem fognak alább hagyni, amíg el nem szenvedi első vereségét a címvédő.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!