Connect with us

Minden ami NFL

A 21. század legjobb elkapói

Komár Pétertől kaptunk egy listát, amiben összeszedte az utóbbi majd 20 év legjobb elkapóit. Vigyázat, a lista szubjektivitást tartalmaz!

 

 

10. Steve Smith

 

A major sportokban már megszokhattuk, hogy nem akármilyen trash talkerek futkároznak a pályán, de hogy Steve-nek még innen is sikerült kitűnnie, az azért nem semmi. Függetlenül “kifinomult” modorától, igazi klasszist tisztelhetünk a személyében, aki a Panthers all time leadere minden fontosabb kategóriában. A 2005-ös év volt számára egyértelműen a csúcspont a karrierjében, ahol nem csak a legtöbb yard (1,563), elkapás (103) és 12 TD állt a neve mellett, hanem az év visszatérője díjat is sikerült bezsebelnie. Sajnos az elkapók általában csúnyán szoktak öregedni, ehhez képest Smith, miután átigazolt a Ravensbe, 35+ évesen még mindig annyira robbanékony és veszélyes volt, hogy ilyet bevallom nem is nagyon láttam. Az úriembernek egyébként olyan nagyságokat sikerült letaszítani a listáról, mint Donald Driver, Torrey Holt vagy Reggie Wayne.

 

9. Brandon Marshall

Az igazat megvallva, Brandon mindenhol elit szinten játszott, ahol megfordult pályafutása alatt (Broncos, Dolphins, Bears, Jets), de valahogy az embernek az az érzése, hogy nem tudta kihozni magából azt a mindent elsöprő szuperklasszist, amire egyébként predesztinálva lenne. Ez talán nem is olyan meglepő, hiszen borderline személyiség zavarban szenved, ami egy érzelemre és hangulatra kiható mentális betegség. Ám Marshall így is számtalan rekordot tart az NFL-ben. Ilyen például az egy mérkőzésen elért legtöbb elkapása (21) 2009-ben az Indianapolis Colts ellen még a Broncos tagjaként. Vagy a tény, hogy 6 szezont is zárt legalább 100 elkapással. Nem mellesleg ő az első játékos, akinek 4 különböző csapattal is van 1000 yardos szezonja. Gondoljunk csak bele a számaiba, ha semmi sem hátráltatta volna.

 

 

8.  Wes Welker

 

Ha valakinek Brady dobál, annak nem lehet rossz dolga, de hogy az illető egyenesen a kedvence, akkor tudjuk, hogy ott nagy dolgoknak kellett történnie. A Patriots sémáját mindig is a gyors, rövid passzok jellemezték leginkább és ebbe a slot pozícióba tökéletesen belepasszolt Welker: 2007 és 2012 között eltöltött 6 szezonjából ötben is, több mint 1100 yardot, 110 elkapást jegyzett. Ez utóbbi, nem mellesleg máig fennálló rekord, valamint Brady hathatós közreműködésével, ő neki sikerült elérnie egy csapaton belül leggyorsabban az 500 elkapást (mindössze 70 meccs kellett hozzá).

 

7.  Hines Ward

 

Ha nem vagy Steelers fan, akkor valószínűleg nem is vagy nagy Ward megszállott, de viszont akkor sem elhanyagolható a tény, hogy ő tartja ennek a nagy múltú klubnak az összes létező all time receiving rekordját (1000 reception, 12,083 yard és 85 TD). Habár ezek a számok talán nem olyan eget rengetőek, mint másoknak a listán, de nem lehet elfelejteni azt, hogy ő a karrierje legjavát futás orientált offense-ekben játszotta. Generációja legletisztultabb route runnere és legkeményebb blokkolója hírében állt. Igazi csapatjátékos, aki nem mellesleg kétszeres bajnok és pályafutásának megkoronázásaként kiérdemelte a Super Bowl MVP címet 2005-ben: 5 elkapás, 123 yardd és egy 43 yardos touchdown került a neve mellé.

 

6. Andre Johnson

 

Posztjának prototípusát testesítette meg, akiről minden edző csak álmodozott, hogy csapatában tudhassa. Nem csak elképesztő fizikai paramétereivel emelkedett ki, hanem a sokoldalúságával, a játék iránti alázatával és produktivitásával. Ezt jól tükrözi, a 12 évet felölelő houstoni időszaka, ahol ő rendelkezett a legmagasabb elkapott yard átlaggal meccseként az egész NFL történelmében. Annak tudatában, hogy csak középszerű irányítók dobáltak neki, igazán megsüvegelendő performansz. 2008 és 2013 között félelmetes 1,470 yardos idényeket átlagolt. Ez pedig bizony, Jerry Rice féle magasságokat tanúsít. Andre az évek során franchise arca lett, aki szívét, lelkét kitette klubjáért. Megannyi rekordot halmozott fel, amelyek közül a legveretesebbek talán, hogy ő büszkélkedik a legtöbb legalább 10 elkapást bemutató meccsel (22) karrierje folyamán, valamint 4 szezonban is minimum 100 elkapást és 1,400 összeszorgoskodott yardja is unikum.

 

 

5.  Marvin Harrison

 

Nehéz azzal a konzisztenciával versenyezni, mint amit Peyton Manning legmegbízhatóbb célpontja képviselt. A csendes és balhékat kerülő játékost méltatlanul alábecsülik, meglehet azért, mert ő szeretett a háttérben meghúzódni és csak a játékkal foglalkozni. Ezért sokan unalmasnak tartották a játékstílusát, de viszont mindenki felkapja a fejét arra, ha meghallja, hogy 143 elkapást abszolvált 2002-ben, megspékelve 1722 yarddal. Marvin apró felépítése és gyorsasága levédekezhetetlen feladatott jelentett aktuális védőinek, Manninggel kiegészülve övék a valaha volt legproduktívabb duó a ligában (118 TD).

 

4. Terrell Owens

 

Szégyen, hogy egy ilyen sztárjátékost még nem választottak be a Hall Of Fame-be. Pedig azt hinnénk, aki a második legtöbb yarddal rendelkezik (15,934), azt megilletné ez az elismerés. San Franciscóban az élő legenda Jerry Rice mellett kezdte bontogatni a szárnyait, sőt sikerült esetenként túlszárnyalni is (zsenijéről itt írtunk bővebben).

 

3. Larry Fitzgerald

 

A sivatag clutch playere, aki a rájátszásokban tündököl “csak” igazán. Ami talán leginkább a védjegyének tekinthető, hogy neki van a legbiztosabb keze. 13 évet felölelő karrierje során csupán 27-szer droppolta a labdát. 33 éves kora ellenére még mindig elit szinten játszik, receptionök tekintetében harmadik 1,125-al, és ha így folytatja tovább, be fogja érni Terrell Owenst yardok tekintetében (14 389-el rendelkezik jelenleg). A rájátszásban érzi igazán jól magát, emlékezzünk csak vissza a 2015-ös szezon Packers elleni meccsre, amikor előbb egy 75 yardos elkapást mutatott be, majd pedig 2 játékkal később egy ötyardos TD-vel egymaga megnyerte a mérkőzést. A 2008-as szezonban volt aztán csak igazán félelmetes, amikor 546 yard, 30 elkapás és 7 TD került a neve mellé a rájátszásban. Egyetlen dolog hiányzik neki, a bajnoki gyűrű.

 

2. Calvin Johnson

 

Egész egyszerűen a liga történelmének legdominánsabb elkapóját tisztelhetjük személyében. Tudták a védők, hogy a játék semmilyen fizikai szegmensében nem vehetik fel vele a versenyt, és éppen ezért próbáltak alkalmazni ellene a double, olykor a triple coverage-t, de még így is magabiztosan húzta le a lasztit. Mindezeknek hála számtalan rekordot tudhat magáénak: ő érte el leggyorsabban a tízezer yardot, övé a legtöbb elkapott yard egy szezonon belül 1,964-vel (Jerry Rice rekordjának emlékezetes megdöntése), illetve övé a legtöbb 100 yardos mérkőzése egy szezonon belül (megosztva rekorder Michael Irvinnel).

 

 

1. Randy Moss

 

A világ még nem látott korábban olyan atletikus és Isten áldotta tehetséget, mint Randy. Újonc szezonjában valóságos üstökösként robbant be, ahol kiérdemelte a legjobb rookie támadónak járó díjat, valamint 17 TD-ét is szerzett, ami természetesen rekord. Hála a Vikings nagyszerű támadógépezetének és Moss hathatós közreműködésének egészen a NFC döntőig meneteltek impozáns 15-1-es mutatóval. Az évek csak teltek, de Moss továbbra is ellenállhatatlanul szerepelt, ám a sikerek elkerülték. Éppen ezért is csatlakozott 2007-ben a Patriotshoz, ahol minden idők legfélelmetesebb támadóegysége állt össze. Nem csak a csapat, de ő is briliáns volt, hiszen 23 TD-jénél senki sem szerzett se előtte, se utána többet.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!